Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Levél autonómiastatútum-ügyben

Az alábbiakban Kulcsár-Terza József képviselőnek hat állam bukaresti nagykövetségeihez elküldött leveléből közlünk részleteket.

2017. december 22-én egyéni képviselői törvény-kezdeményezésként iktattam Székelyföld területi autonómiastatútumát. A törvénykezdeményezést tárgyalta a képviselőház három szakbizottsága, majd a plénum, amely elutasította azt. Ugyanez történt a szenátusban is, amelynek plénuma szintén elutasította a törvénykezdeményezést (…). A törvénykezdeményezés célja az volt, hogy a többségében magyarok lakta régióban, a jog és a demokrácia útját járva teljesüljön az itt élő közösség számtalan alkalommal és formában kinyilvánított akarata, a belső önrendelkezés megvalósítása. (…) Ugyanakkor Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát! (…)
Tudatában vagyok annak, hogy sem a román politikai elit, sem a román közvélemény… nincs felkészülve arra, hogy a kérdést érvekre alapozott vita keretében tárgyaljuk meg. Ezért arra kérem Önöket, hogy a diplomáciai eszközökkel segítsék a konstruktív párbeszéd megkezdését, hassanak oda, hogy a jogszerű, egy közösség akaratát kifejező kezdeményezésünk megtörje az elutasítás jegét. A Székelyföld számára javasolt megoldási lehetőség nemcsak az őshonos lakosság helyzetét rendezné, hanem egyben hozzájárulhat Románia és a Balkán stabilitásához. Végül örömömre szolgálna, ha lehetőségeik szerint alkalmat adnának számomra egy személyes találkozásra, hogy részleteiben is bemutathassam a székelyföldi helyzetet, valamint a fentiekben felvázoltakat.
Kulcsár-Terza József képviselő

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 7., 19:14
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Csak , hogy vilagos legyen: Romania , a maga 100 evevel, egy , reszben osszeugyeskedett, reszben ajandekba kapott , mestersegesen letrehozott orszag!!!Az , hogy egy cernaszalat sem adna magabol nem is lenne szep mert masok ertekeihez semmi koze. Ne hangoztasd , hogy mennyire egyseges mert fordulhat a kocka ! Te pedig hagyjal fel ezekkel az idiota kozlemenyeiddel mert nevetseges es erthetetlen vagy. Pukkadozol a magyarellenessegtol. Egyaltalan, mit keresel itt? Vannak felmenoid akiknek egy szal viragot vigyel valamelyik temetoben??//