Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Külön pénzügyi alap ifjúsági szervezeteknek

Olteán Csongor MIÉRT-elnök, az ifjúsági és sportminisztérium államtitkára csütörtökön átiratot küldött minden kormánybiztosi hivatalnak, amelyben arra kéri őket, hogy nagyobb felügyelettel kövessék a 2006/350-es számú ifjúsági törvényben előírtak betartását. Ez a rendelet kötelezi ugyanis a megyeszékhelyek, illetve a megyei önkormányzatokat, hogy külön alapot biztosítsanak az ifjúsági programok támogatására, továbbá lehetőséget biztosit a többi önkormányzatnak, hogy ifjúsági alapot hozzanak létre.

2017-ben a MIÉRT kezdeményezésére a képviselőház döntéshozó fórumként fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a fent említett törvény értelmében minden önkormányzat különíthet el ifjúsági alapot. A MIÉRT által kidolgozott tervezetnek az volt a célja, hogy minden romániai település pénzügyi forrásainak függvényében támogathassa az ifjúsági szervezetek munkáját. Tekintettel arra, hogy addig csak a megyeszékhelyi önkormányzatok tudtak támogatást nyújtani az ifjúsági tevékenységekre, fontos volt megteremteni a lehetőséget a kisebb önkormányzatok számára is, mert az ifjúsági szervezetek súlyos pénzforrás-hiánnyal számoltak.

Olteán Csongor felhívására lényegében azért volt szükség, mert az eddigi tapasztalatok szerint nagyon kevés önkormányzat alkalmazza a törvényt. Az államtitkár így arra kéri a megyei kormánybiztosi hivatalok (prefektúrák) illetékeseit, hogy figyeljék, és kérjék az önkormányzatokat az ifjúsági alapokra vonatkozó törvény betartására.

„Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy az előírt pénzügyi alapot csak azoknál az önkormányzatoknál különítik el, ahol erős képviselete van a fiatalságnak. Nos, úgy gondolom, hogy a MIÉRT nem nézheti tétlenül ezt, főleg azokban a megyékben, ahol az ifjúsági szervezetek hangsúlyosan jelen vannak” – mondta Oltean Csongor.

(MIÉRT-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük