Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Középiskolásoknak szerveztek tábort

Augusztus 18–20. között Szamosújváron Gyümölcsöző kalandok, kalandozó gyümölcsök címmel csapatépítő tábort szervezett ötven diák számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC) erdélyi Középiskolás Programja (e-KP). A tábor célja az volt, hogy a tavaszi kampány során a képzésbe felvett új diákok élménydús programok révén megismerkedjenek egymással, és egy csapatként kezdjék meg az új tanévet.

A résztvevők két szakmai programra nevezhettek be, a tábor második napján Tamás Borbála, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Alkalmazott Pszichológia Intézete tanársegédje Hogyan legyen a boldogság illúziója a saját valóságunk? Belső motiváció másként címen tartott előadást. Ezt követően Fugel Edina, az MCC erdélyi szakmai tevékenységért felelős igazgatójának interaktív műhelymunkát vezetett, amely során a diákok megtanulták a motivációs levél fő elemeit, és csoportokban elkészítették sajátjaikat is egy KP-túra jelentkezésre.

„Az e-KP kiemelt célja, hogy a középiskolai oktatást kiegészítő, magas színvonalú szakmai programokat nyújtson a résztvevő diákoknak. Mindezek fényében nagy hangsúlyt fektetünk olyan rendezvények szervezésére is, amelyek a közösségépítést szorgalmazzák” – hangsúlyozta Zsiga Karola, az erdélyi Középiskolás Program koordinátora.

Az erdélyi Középiskolás Program 2013-ban kezdte el működését kolozsvári és székelyudvarhelyi központokkal, 2021 szeptemberétől pedig a következő városokban is jelen lesz oktatási tevékenységgel: Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti. Augusztus 23–29. között pótfelvételi zajlott, minden olyan érdeklődő jelentkezését várták, aki tanévkezdés előtt szeretett volna csatlakozni az MCC közösségéhez.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük