Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismét várják a magyar fiatalok jelentkezését

Az Erdélyi Politikai Iskola második évfolyama október 19-én indul, továbbra is ingyenes képzéssel, gyakorlati politikai tudással kívánja ellátni azokat a fiatalokat, akik saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) – partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) – képzésére október 3-ig várják az erdélyi magyar fiatalok jelentkezését.

Az első év sikere után az MCC számára nagy öröm, hogy folytathatja a projektet, mert ez azt bizonyítja, hogy komoly igény mutatkozik Erdélyben hasonló képzésekre. Idén is elsősorban azokat a fiatalokat keressük, akik felelősséget éreznek a helyi magyarságért, és hosszú távon részt kívánnak venni a közösség építésében” – mondta Szalai Zoltán, az MCC ügyvezető igazgatója. Úgy véli, a tréningen a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megértsék a politikai folyamatokat, a szervezetfejlesztést és a különböző kampányok lebonyolítását, továbbá ízelítőt kaphatnak arról is, hogyan készül egy kommunikációs stratégia.

Az elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pilléren áll:  politikai menedzsment (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodás), készségfejlesztő tréningek, valamint háttérbeszélgetések hazai és külföldi, gyakorló politikusokkal. A programban hangsúlyos szerepet kap az e-learning alapú oktatás is, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik korábban szerzett tudásukat.

A képzésen többek között olyan előadók vesznek részt, mint Novák Katalin, az EMMI Család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója, Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi vállalati ügyekért felelős igazgatója, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese.

Az Erdélyi Politikai Iskola hiánypótló rendezvényként indult, hiszen hasonló képzés nem zajlott még Erdélyben. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy szükség van a folytatásra. Arra törekszünk, hogy a MIÉRT struktúráiban dolgozó ifjúsági vezetőket képezzük, és helyet hagyjunk azoknak a külsős fiataloknak is, akik csatlakozni akarnak a MIÉRT vagy az RMDSZ munkájához” – emelte ki Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke.

A négy hétvégéből álló, egyenként háromnapos képzés Kolozsváron indul, október 19-én, majd Budapesten és Bukarestben folytatódik és ugyancsak Kolozsváron zárul. A program szervezői a budapesti képzési alkalomra előreláthatólag buszos, a bukarestire repülős utazást fognak biztosítani a résztvevők számára.

A képzésre szeptember 30-a éjfélig lehet jelentkezni a szervező intézmények honlapján, az Erdélyi Politikai Iskoláról szóló kiírásban megfogalmazottak szerint, az erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu/ honlapon. Az előzetes felvételi követelményeknek megfelelő és kiválasztott legjobb, maximum 40 pályázó várhatóan október végén egy előre egyeztetett videóinterjún vesz részt. Ez alapján kerül kiválasztásra a program 15 résztvevője.

A programot támogatja a Pro Iuventate Egyesület, a Miniszterelnökség, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük