Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki DiákTábor

Július 15-17. között Csomakőrösön első alkalommal szervezték meg a Háromszéki DiákTábort a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége (KOVAKÖ) és Háromszék tizennégy magyar diáktanácsának együttműködésének jóvoltából. Az eseményen a fiatalok érdekes csapatvetélkedő játékokon, különböző egyéni feladatokon és előadásokon vettek részt. A program célja, hogy a Kovászna megyében működő ifjúsági szervezetek és diáktanácsok tagjai megismerjék egymást, és olyan kapcsolatrendszert alakítsanak ki, ami hasznukra lesz a jövőben.

A rendezvényen lehetőség nyílt arra, hogy a diáktanácsok vezetői megosszák egymással tapasztalataikat, ötleteket gyűjtsenek és tanácskozzanak. A tábor fő célcsoportját a középiskolás diákok képezték, de minden olyan fiatalt szívesen láttak, aki az ifjúsági szférában szeretne tevékenykedni.

Solymosi Ákos, a Sepsiszentgyörgyi Református Diákpresbitérium elnöke a diákpresbitériumnak az elmúlt egy évben kifejtett tevékenységeiről tartott beszámolót, megosztotta terveit a következő rendezvényekről, valamint a KOVAKÖ területi (Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék és Erdővidék) alelnökeivel közösen arról beszélgettek a fiatalokkal, hogy mit is várnak el ők egy diáktanácstól. Az esti szórakozás sem maradhatott el, a kovásznai PinceBand ifjúsági zenekar nyitotta meg a péntek estét, ezt követően egy ismert lemezlovas, Deejay Lilboy biztosította a jó hangulatot. A fellépők közt továbbá szerepelt Nick Havsen is.

A csapatok hosszú, fárasztó, de izgalmas megmérettetések után elismerésben részesültek: a Háromszéki DiákTábor győztes csapata a #TatuKing lett, akik ezzel a csapattal részt vehetnek a 2017-es Sic Feszten, és tovább fognak küzdeni azért, hogy ott első helyet nyerjenek a Diákolimpián, amely újabb kihívásokat állít eléjük!

(KOVAKÖ-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük