Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folytatódik a tehetséggondozás

Az idei tanévben is folytatódhat a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten. A nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával működő Collegium Talentum program jelen pillanatban a legátfogóbb, a teljes Kárpát-medencét felölelő tehetségtámogató rendszer, melynek alapvető célja a külhoni régiókhoz kacsolódó elitképzés: a kiemelkedő oktatói, tudományos, értelmiségi utánpótlás biztosítása. A tehetséggondozó programba évente mintegy nyolcvan PhD-, illetve magiszteri hallgató kollégistát vesznek fel.

Potápi Árpád János felidézte: 2011-ben hozták létre a programot, amelynek vezetését 2016 óta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és Kárpátaljai II. Rákóczi Magyar Főiskola valósítja meg alapítványi formában. Az eddigi kormányzati támogatás összege eléri a 700 millió forintot – ismertette.

A program létrehozatalában és működtetésében az elsődleges cél a Kárpát-medencei kapcsolati háló továbbépítése. A felsőoktatásban tanulókon keresztül befolyásolni lehet a jövőt, hiszen 20-30 év múlva ezek a diákok, hallgatók lesznek a Kárpát-medence magyar vezetői – mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.

Tonk Márton, az ösztöndíjprogram szakmai vezetője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnöke elmondta: 146 magyar fiatal vett részt az idei felvételiken, a legtöbben Erdélyből jelentkeztek. Innen az agrárium, műszaki területek voltak preferáltak, Vajdaságból a tanárképzés területéről kerültek be a legtöbben – említette néhány példát. A nyolcvan ösztöndíjas-kollégista számára a szakmai programok mellett egyéni tehetséggondozást biztosítanak.

(A nemzetpolitikai államtitkárság közleménye)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük