Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Erdélyből is várják a jelöléseket

A hagyományokhoz híven idén is átadják a Magyar Nyelvőr Díjakat december 16-án az Országházban. A Magyar Nyelvőr Alapítvány Erdélyből is várja jelölőszervezetek és magánszemélyek javaslatait. A jelöléseket október 31-ig lehet eljuttatni a nyelvor@magyarnyelvor.hu elektronikus címre.

Az aranyszínű talapzaton álló, gravírozott tollat ábrázoló dekoratív díjat és az elismeréssel járó pénzjutalmat minden esztendőben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért és megőrzéséért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díj kitüntetettjeit három terület képviselői közül választja ki a Magyar Nyelvőr Alapítvány Kuratóriuma, a külhoni magyarok köréből, a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért.

A Magyar Nyelvőr Alapítvány a pandémia idején tízmillió forint értékű adománnyal segítette a rászoruló erdélyi és felvidéki magyar családokat. Virtuálisan – társszervezőként – megszervezte a legnagyobb középiskolai szónokversenyt. Támogatta a Kossuth főiskolai és egyetemi retorikai verseny megrendezését, a Kárpát-medencei mesemondó versenyt, évről évre segíti a korrektorverseny megrendezését.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.