Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egymillió csillag a szegényekért

A Caritas segélyszervezet idén is megszervezi az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciót. Kovászna megyében két helyszínen gyújtják meg az együttérzés gyertyáit.

A Caritas minden év októberében szervezi meg az Egymillió csillag a rászorulókért szolidaritási akciót. Idén tizedik alkalommal kerül sor az eseményre, melynek során mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret. A már hagyományosnak számító jótékonysági akciót több mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte. Több helyszínen – főtereken, vásárokban, templomok előtt – a Caritas önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet, vagy a Caritas jelét, a lángoló keresztet formálják meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.

A szervezők elmondták: ez az akció, lehetőség mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számukra a közösség, és érdekli őket a nélkülözők sorsa.

Tavaly összesen több mint 3500 résztvevő gyűlt össze, a különféle helyszíneken elhelyezett perselyekbe pedig 32 ezer lejt gyűjtöttek. Az összegből 600 nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készítettek élelmiszercsomagokat, amelyeket karácsonykor osztottak ki.

A szolidaritási megmozdulásra október 11-én, pénteken 18 és 20 óra között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren, illetve Bereckben, a kultúrotthon előtt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük