Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A választásokon való részvétel feladat

Június 5-én a sepsiszentgyörgyi székházában ülésezett Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB). A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásával majdnem egy év után újra ülésező testület meghallgatta és megvitatta Izsák Balázs elnök beszámolóját a nemzeti régiók érdekében indított polgári kezdeményezés sikeresen zárult aláírás-gyűjtési időszakáról, annak tanulságairól, ugyanakkor az ügyben szükséges további lépésekről. Az ÁB tagjai egyet értettek abban, hogy a támogató aláírások hatósági ellenőrzésével, majd hitelesítésével párhuzamosan az európai nemzeti régiók együttműködésének intézményesítését is el kell kezdeni. A polgári kezdeményezések lebonyolítását rögzítő jogszabály szerint minden uniós állam saját szakhatósága a papír alapú és elektronikus aláírások adatainak benyújtásától számított három hónapon belül ellenőrzi, illetve hitelesíti az aláírásokat. Ezután a kezdeményező bizottság döntheti el, hogy mikor nyújtja be az Európai Bizottságnak a már hitelesített támogató aláírásokkal együtt a vonatkozó jogszabálytervezetet. Egyöntetű megerősítést nyert, hogy eme hatalmas munka következményeként még soha nem lett ilyen egységes az SZNT ÁB, miként az is, hogy a munka folytatásában minden alkalommal köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítettek az aláírásgyűjtés sikerre vitelében.

Ugyanakkor az ÁB tagjai megerősítették, mivel a kedvezményes honosítás folyamán szerzett magyar állampolgárság azt a lehetőséget is megteremtette, hogy a székelyföldi magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal, ezért a jövő évi magyarországi választásokon való részvétel nem csupán lehetőség, hanem felelősség és feladat is, erkölcsi kötelesség szavazni és minden törvényes eszközzel segíteni és népszerűsíteni a szavazási folyamatot.

(A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük