Felhívás!

A tanügyből jöttem és a tanügybe fogok visszatérni – búcsúzik Sztakics Éva alpolgármester

A tanügyből jöttem és a tanügybe fogok visszatérni – búcsúzik Sztakics Éva alpolgármester Közérdekű

Sztakics Éva-Judit 16 évig volt Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a négy mandátuma alatt számos megvalósítás fűződik a nevéhez, nélküle Sepsiszentgyörgy nem lenne az a város, ami ma.

Az elöljáró október 23-án, alpolgármesteri tisztségének utolsó munkanapján virtuális sajtókonferencia keretében búcsúzott felidézve a személyéhez fűződő megvalósításokat, fejlesztéseket. 

 „Életem egy szép időszaka volt, örülök, hogy 16 évig részt vehettem a város fejlesztésében, az elmúlt évek munkájának nagy része mindig is a tanintézmények fele húzott, a tanügyből jöttem és a tanügybe fogok visszatérni, ez nem tud az emberből kitörlődni, amivel szeret foglalkozni, ami igazán kedves a szívének azzal tölti ki munkájának nagy részét. Az elmúlt  16 évben minden tanintézmény gazdagodott valamilyen formában” – fogalmazott Sztakics Éva alpolgármester.

Sztakics Éva négy mandátuma alatt az önkormányzat újjáépítette a Székely Mikó Kollégium tornatermét, átalakítatta a belső udvarát, az elemi osztályos tanulók pedig idéntől a felújított volt Kós Károly Szakképző Líceum épületében tanulhatnak. Megújult a Mikes Kelemen Líceum régi épülete, korszerűen szerelték fel a Puskás Tivadar Szakképző Líceum műhelyeit, sportterem épült itt és a Berde Áron Szakképző Líceumben, két éve működik a térségben egyedülálló Kiválósági Központ. Öt iskolai fogorvosi rendelőt is létesített az önkormányzat továbbá számos oktatási intézmény korszerűsítését kezdte el. 

Az elmúlt 16 évben Sztakics Éva számos óvoda építéséért, korszerűsítéséért járt közben, a nevéhez fűződik az Új Stúdió, a Vadászati Kiállítás, a benedekmezői lovasközpont, a fotovoltaikus park, a sugásfürdői kis sípálya létesítése, a sugásfürdői ingatlanok visszaszerzése, a ‘48-as emlékmű, a városi strand és a Zathureczky Berta Központ felújítása, a Művész Mozi épületének az átvétele, ami utólag visszatekintve igazi emberpróbáló feladat volt.

Kilenc alkalommal rendeztek Székely Vágtát, térségünk legnagyobb és legrangosabb lovas eseményét az Óriáspince-tetőn Sztakics Éva főszervezésével.  

„Szeretném megköszönni alpolgármester asszonynak a hozzáállását, a munkáját, a lojalitást, egy jó munkatárs és egy jó vezető. Volt néhány alkalom az elmúlt több mint egy évtizedben, hogy valamelyik intézmény vagy igazgatóság vezető nélkül maradt, majdnem kivétel nélkül a vezetői hatásköröket mindig Évára bíztam, említeném a Zathureczky Berta Központot, a Közpénzügyi Igazgatóságot, a Szociális Igazgatóságot, és ő mindig szemrebbenés nélkül elvállalta és mindenhol helyt állt. Elveszítek egy energikus munkatársat, de nyer a város egy olyan tudással, hozzáállással rendelkező személyt az oktatási intézményrendszerben, aki hozzájárul ahhoz hogy szintet lépjünk ezeken a területeken” – hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 23., 20:12
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Hát ez mind szép de nem olyan dolgokat soroltak fel amelyeket bárkinek kutya kötelessége volt csinálni, hiszen iskolákat kell felújítani mindegy ki az alpolgármester vagy polgármester,azt sem értem neki 16 évig hogyan tudták fenntartani a címzetesi állását és mot melyik szerencsétlent rúgják ki mert ő visszamegy a rendszerbe.Nem ide tartozik de elmondom azt sem értem a vitézi rend tagjai miben vitézkedtek szerényke életük alatt, milyen hőstetteket vittek véghez, mitől vitézebbek mint azok akik szerényen dolgoznak és teszik a dolgukat mindenféle nagyzolás nélkül.Mondom sok mindent nem értek de lehet hogy velem van a baj …

    • User
      Dátum: 2020. október 26., 7:58
      ÉRTÉKELÉS: -7

      Önnek van édesanyja, hogy így beszél egy asszonyról? Miért lenne idős? És ha idősebb is, nem lehet jó pedagógus vagy a tapasztalatával nagyszerű intézményvezető?