Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Felső–Páva utca következik

A Közüzemek Rt. a következő hetekben újabb utcában lát munkálatoknak Kovászna városában: a Felső–Páva utca lakói szennyvízhálózatot kapnak. Bicskei Lóránd, a Közüzemek Rt. kovásznai megbízott vezetője elmondta, a fürdővárosban ez az 1,3 km hosszúságú szennyvízvezeték olyan adósság, amit nagy örömmel törlesztenek. Míg az ivóvizet és a szennyvizet többnyire pumpák segítségével mozgatják a hálózatban, a Felső–Páva utca esetében a magas fekvés lehetővé teszi a gravitacionális működtetést, így eggyel kevesebb potenciális meghibásodási lehetőség adódhat – pontosított a szakember.

Bicskei elmondásából az is kiderül, hogy a vezetéket a város kézdivásárhelyi kijáratának környékén kötnék rá a meglévő szennyvízhálózatra. Elmondása szerint a Kovászna Város Helyi Tanácsa által finanszírozott munkálatok összértéke 484.582 lej, a kivitelezésre szánt idő pedig szűk egy év, hiszen az átadásra legkésőbb 2023 októberében sort kell keríteni.

Bicskei Lóránd arról is tájékoztatott, hogy a sokszor nehézkés anyagbeszerzési folyamat már lezárult, sőt a vezetékeket és egyéb szükséges tárgyakat már le is szállították, így a munkálat november elején elkezdődhet. Mint minden vezetékekhez köthető munkálat esetében, így itt is akadályt jelenthet a hideg, azonban a Közüzemek Rt. nem számít különösebb akadályokra.

A Közüzemek Rt. szerint nem kell különösebb forgalmi akadályokra sem számítani, útáttörés is kevés lesz, ez is leginkább a házak csatlakozásához lesz szükséges feltétel – az időtartama ezeknek a bekötési munkálatoknak amúgy is rövid, rendszerint egy nap alatt lazán lebonyolítható, az utca azon részén majd értesíteni fogják a lakókat.

A Közüzemek Rt. sajtóirodája

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük