Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A biztonságos kerékpározásért!

Szeptember 22-én, szombaton került sor a Sepsi Mobility Day elnevezésű, egész napos családi rendezvényre Sepsiszentgyörgy főterén. Ez volt az első ilyen rendezvény a Turulmadár Ifjúsági Iroda és partnerei közös szervezésében. Az esemény az Európai Mobilitás Héthez kapcsolódott, célja pedig a biztonságos kerékpározás, valamint az alternatív közlekedési módszerek népszerűsítése volt, ide sorolva minden olyan közlekedési eszközt is, melyek nem motorizáltak.

Az egész napos családi rendezvényre látogatók 10 állandó és 7 partnerszervezet által kínált programlehetőség közül választhattak. Sor került kerékpár-beállításra és -oktatásra, kerékpártípusok-, M-Check-, forgalmi rendszabályok és közlekedési táblák bemutatására, elsősegély-bemutatóra, bicikli szépségversenyre, kerékpárok akadálypályán való közlekedésére, valamint az elsősegély-ismeret felmérésre. E feladatok teljesítéséhez a résztvevőknek a helyszínen be kellett jelentkezniük, ami után egy matricagyűjő szelvényt kaptak. A feladatsor teljesítése után be kellett mutatniuk a kiegészített szelvényt, ezzel jogosulva a tombolasorsoláson való részvételre. Az állandó programok egy holttér-bemutatóval és gyermekfoglalkozásokkal egészültek ki.

A partnerek eseményei közé sorolhatjuk a fitneszprogramokat, baleset megelőzési és mentésgyakorlatokat, karate- és rendőrkutya-bemutatót. A gyerekeknek lehetőségük volt beülni és kipróbálni a tűzoltó- és mentőautókat. A program kerékpáros felvonulással zárult 115 fő részvételével.

Az eseménybe mintegy 500 látogató kapcsolódott be. A tombolasorsolás során 25 díjat osztottak ki különböző kategóriákban, a fődíjat egy kerékpár képezte. Ennek nyertese, Derzsi Katalin Kézdivásárhelyről érkezett.

(Turulmadár-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük