Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zsaroló zsaru

Háromezer eurót követelt, de könnyen lehet, hogy börtönbe kell mennie az egyik Kovászna megyei rendőrőrs parancsnokának. Sajnos, a korrupcióellenes szolgálat közleményéban csak nevének kezdőbetűi szerepelnek, s ugyanezen közlemény hangsúlyozza, hogy jogerős bírósági ítéletig a vádlottat megilleti az ártatlanság vélelme.

Az események szálai 2017 júliusáig nyúlnak vissza, amikor is egy személyi sérülésekkel nem járó baleset során egy személygépkocsi traktorral „találkozott”, és megrongálódott. Mivel a mezőgazdaságban használatos traktorokat nem kell forgalomba beíratni, annak vezetője értelemszerűen kötelező járműbiztosítással sem rendelkezett, de azon nyomban felajánlotta a kár megtérítését. Erről az egyezségükről a helyi rendőrőrs parancsnokát, I. C. C.-t is értesítette.

Másnapra azonban a kárvallott meggondolta magát, és – jó barátságban lévén – arra kérte az őrsparancsnokot, biztos, ami biztos alapon hajtson fel számára a traktoristától 3500 eurót. Ez sajátos módon próbált eleget tenni a kérésnek, visszaélve a tisztségéből adódó hatalmával: bár tudta, hogy a traktorokat nem kell forgalomba beíratni, ennek hiánya okán mégis jegyzőkönyvet állított ki a kárt okozó sofőr nevére, de megnyugtatta, hogy ha fizet, nem lesz semmi gondja. A nyomaték kedvéért a hajtási jogosítványát is elvette – amihez szintén nem volt joga.

Augusztusban találkozott újra a traktoristával, s miután megbizonyosodott afelől, hogy a kárvallott sofőr végül 2000 euróval is megelégszik, arra biztatta, adja át a pénzt neki, és ő majd továbbítja. Másnap a jegyzőkönyvhöz véleményt fogalmazott meg, miszerint ejteni kell az ügyet. A megyei korrupcióellenes szolgálat feljelentés kapcsán kezdett el nyomozni, a bűnvádi iratcsomót december 11-én nyújtotta be a megyei törvényszékre. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük