Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vízgondok Vargyason

Vízgondok Vargyason Kovászna megye

Vargyas polgármesteri hivatala a minap felhívást tett közzé a közösségi oldalon, melyben arra kérik a falu lakóit, különösképpen az alszegi és középszeri lakókat, hogy takarékoskodjanak a vízzel.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyanis a megnövekedett vízfogyasztás miatt a falu bizonyos, magasabban fekvő részein nem volt vezetékes víz, a minek részben a szárazság, de a megnövekedett fogyasztás is oka. A felhívásból kiderült, hogy a tárolóba 800 köbméter víz volt pumpálva, ennek ellenére kiürült. A megszövegező egy 1996-os törvényre is hivatkozik, melynek értelmében a vízhasználóknak kötelességük takarékoskodni a vízzel, észszerű használata révén.

Imets Lajos polgármester érdeklődésünkre elmondta, mostanra normalizálódott a helyzet, ám a vargyasi tanács megszavazott egy határozatot, mely arról szól, hogy hasonló esetnél ezentúl elzárják a tározó csapját, vagyis elejét veszik annak, hogy a falu egy része víz nélkül maradjon. Vargyason egyébként kiépítése óta gond van a vezetékes vízzel, a helyreállást a megyei vizes pályázattól remélik, mely munkálatai révén Vargyas is rákapcsolódhatna a baróti vízházra (a vízház különben a Kormos-patak mellett, Vargyas közigazgatási területén található). <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások