Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vízgondok Mikóújfaluban

Komoly vízellátási gondok vannak Mikóújfaluban, az átmeneti, kompromisszumos megoldást egy víztározó építése jelenti, a beruházás közel 530 ezer lejbe kerül.

Hirdetés
Hirdetés

Jelenleg is működik két tározó, de szükséges egy harmadik is, a kivitelezésre kiírták a közbeszerzési licitet, a munkálatra négy cég jelentkezett. Ugyan nem oldja meg véglegesen Mikóújfalu vízellátási gondjait, a 320 köbméteresre tervezett tározó enyhít a helyzeten, kiszolgálja majd az otthonokat, amikor az első két, a 70-es években épült, összesen 220 köbméteres tározót tisztítás, fertőtlenítés miatt lezárni kényszerülnek – fejtette ki Demeter Ferenc polgármester. Erre az eljárásra feltétlenül szükség van legalább háromhavonta, mivel a község vize felszíni forrásokból származik, és számos szennyeződést tartalmaz, azt így is csak forralás után ajánlják emberi fogyasztásra. Ugyanakkor a tisztítási folyamat következtében a háztartások mintegy három napon át – legalább 72 órán keresztül, amíg a hozam helyreáll – vezetékes víz nélkül maradnak, ami élhetetlen állapotot jelent. Az elöljáró arra is rámutatott: amilyen aszályos év az idei is, egyre jelentősebb víztartalékokra lesz szükség.

A helyi költségvetésből, illetve Kovászna Megye Tanácsának támogatásával finanszírozott beruházás értéke megközelíti az 530.000 lejt, az utóbbi évek áremelkedései itt is megmutatkoznak. Tavaly mindössze 350 ezer lejből meg lehetett volna valósítani, azonban az anyagköltség, a munkálatok díja jelentősen emelkedett azóta.

A licitet június 7-én írták ki, 20-ai határidővel. Jövő hónapban elemzik a négy jelentkező cég ajánlatát, és megnevezik a kivitelezőt. Amennyiben nem lesz fellebbezés vagy más hátráltató körülmény, július közepén megkezdődhetnek a munkálatok, őszre pedig pontot is tehetnek azok végére.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük