Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Víz utcai gondok leltáron

Víz utcai gondok leltáron Kovászna megye

A baróti Víz utca lakói sár- és pormentes új évet kívántak a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, üdvözletüket az ott lakó testületi tag, Incze István tolmácsolta. Az utca lakói arra céloztak, ha már ők vizes időben sárból, száraz időben pedig porból eleget kapnak, legalább másoknak legyen ezektől mentes az új esztendő.

Incze december közepén kérte a városvezetést, hogy kavicsoznák le az utcát, mert némely autós a cserepekig spricceli a pocsolyákból a sárt, de mint megtudtuk tőle, ez a mai napig nem történt meg. Akkor azt a választ kapta az alpolgármestertől, hogy várják, míg elköltözik a patakmeder-szabályozást végző cég, ha ez megtörténik, a kavicsozásra is sor kerül.

A napokban a tanácsos az utca lakóinak egy másik gondját is szóvá tette. Ahogy fogalmazott, „a Kese-kápolnában megszűnt a mise”, vagy­is kiégett a villanymotor abban a kis telepházban, melynek célja, hogy a város többi részénél alacsonyabban fekvő Víz utcából a szennylevet továbbpumpálja, s melyet alakja és a polgármester neve után, melynek idején épült, csak Kese-kápolnának ismernek a helyiek.

– Jó volna az idei költségvetésből egy tartalék pumpát beszerezni, mert most kölcsön kellett kérni, ha ismét elromlik, megtelik bűzzel a környék, a vezetékek is eldugulhatnak – figyelmeztetett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük