Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Virággal tüntették ki az egészségügyi dolgozókat

Virággal tüntették ki az egészségügyi dolgozókat Kovászna megye

A tüntetők ellen, az egészségügyben dolgozókért léptek fel szombat délután sepsiszentgyörgyi középiskolás és egyetemista fiatalok, akik egy-egy szál virággal köszöntötték a megyei kórház dolgozóit. 

– Mi nem kocsikkal érkeztünk, nem is dudálunk, nem ordibálunk, csak csendesen át szeretnénk adni pár szál virágot a mindennapi hőseinknek, hogy megköszönjük mindazt, amit tesznek értünk, szeretteinkért. Amint átadtuk a virágokat, hazamegyünk. Kezet mosunk, és csendben, tovább reménykedünk, hogy csökkennek az esetszámok. Ez a mi tüntetésünk – állt a felhívásban, melyhez mintegy húsz fiatal csatlakozott szombat délután. A többnyire középiskolásokból és egyetemistákból álló csapat a húsvétkor is éjjel-nappal dolgozó kórházi alkalmazottakat köszöntötték virággal, elismerve munkájukat, hősies kitartásukat. 

Condrea Ilyés Ágnes, az akció egyik kezdeményezője elmondta: a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete támogatta a kezdeményezést 200 szál virággal. 

– Megható és örömteli volt látni azt a sok keményen dolgozó, de hálás szempárt. Miután átadtuk a virágokat és megtapsoltuk a személyzetet, pár kedves szót kaptunk Molnár Enikő, ápolási igazgatótól, melyekben megfogalmazta mennyire hálásak nekünk ezért  – mondta Condrea Ilyés Ágnes. 

A szombati akció mintegy fellépés volt az ellen, hogy napok óta többen szerveznek tüntetést a koronavírus szabályozások miatt, illetve esténként, a kijárási tilalmat megszegve autósok vonulnak végig a városon és dudálnak hosszú perceken át, sokszor a kórházi személyzet ledudálása, sértegetése is megtörtént, utóbbi főként a közösségi médiában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások