Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszélyes tavasz

Veszélyes tavasz Kovászna megye

Tegnap 13 óra körül tűz ütött ki a felsőcsernátoni temetőben. Az ügyben Rákosi Árpád polgármestertől érdeklődtünk, később a tűzoltók szóvivője adott kiegészítő információkat.

Hirdetés
Hirdetés

„Éppen a helyszínen vagyok. A felsőcsernátoni ún. román temetőben kigyulladt és körülbelül 800 négyzetméteren leégett az avar. Több helyi lakos és a helyi önkéntes tűzoltók időben közbeléptek, emellett a kézdivásárhelyi hivatásos tűzoltók is a helyszínre siettek, így sikerült elszigetelni, majd kioltani a tüzet, mielőtt komolyabb kár keletkezett volna” – mondta az elöljáró, aki a tűz okáról nem tudott nyilatkozni.

Tolvaj Marius szóvivő hívásunkra elmondta, tarlótűzről volt szó, egy hivatásos és egy önkéntes egység volt a helyszínen, a ma használatos temető melletti terület kb. 600 négyzetméteren lángolt, amikor kiérkeztek.
Tegnap este a tűzoltók közölték lapunk munkatársával, hogy „az elmúlt hat órában a megyei tűzoltóságot nem kevesebb mint 6 tarlótűzhöz riasztották Szentgyörgyön, Rétyen, Csernátonban, Bereckben, Bodokon és Előpatakon. Továbbá volt két istállótűz Gelencén és Rétyen. Nagyborosnyóról egy SMURD-egység 81 éves férfit szállított kórházba, aki alsó végtagjain szenvedett égési sérüléseket egy saját bennvalójában fellobbant tűztől.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások