Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Versenyvizsgát hirdettek

Versenyvizsgát hirdettek Kovászna megye

Továbbra is akkut hiány van onkológusokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznál. Jelenleg egy félállású szakorvos látja el a háromszéki rákos betegeket.

András-Nagy Róbert kórházmenedzser érdeklődésünkre elmondta, meghirdettek egy helyet egy szakorvos számára, a versenyvizsgát augusztus végén tartják, és az állásra egyelőre egy utolsó éves rezidens jelentkezett. Ha a bürokrácia nem gördít akadályokat elébe, akkor ő a jövő év elején foglalhatja el az állást, hiszen csak azután lehet alkalmazni, miután megkapja az orvosi bélyegzőjét.
Jelen pillanatban teljes normával dolgozó onkológus nincs, hanem félállásban egy brassói szakorvos látja el az összes beteget. Holott, András-Nagy Róbert szerint, legalább három szakorvosra lenne szükség a kórháznál, a vezetőség pedig keresi a lehetséges megoldásokat. Elmondta, tárgyalásban vannak még két, szintén utolsó éves rezidenssel, és az év végén derül ki, hogy ők majd Sepsiszentgyörgyöt választják-e.

Az egészségügyi intézmény honlapján közzétett adatok szerint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház jelen pillanatban 787 alkalmazottat foglalkoztat, melyből 106 orvos, 329 egészségügyi asszisztens és 28 orvosi regisztrátor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük