Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Véndiák-találkozó Baróton

Véndiák-találkozó Baróton Kovászna megye

Vasárnap véndiák-találkozót tartottak a baróti Vegyes Középiskolát az 1955–56-os tanévben végzett tanulók. Mint mondták, ők voltak a második évfolyam, akik elvégezték a középiskolát, és érettségiztek Baróton kereken 65 évvel ezelőtt, mely nekünk hosszú időnek tűnik ugyan, de ők megkérdezték egymástól: „Mikor telt el ez a 65 év?”

Hirdetés
Hirdetés

A találkozó a református templomban délelőtt zajló istentisztelet keretében kezdődött, majd utána néhányan közülük elmentek az iskola udvarára, ahol megkoszorúzták az elhunyt diákok és tanárok emlékére állított kopjafát. Koszorúzás után megelevenedtek az emlékek: „az a három ablak, ott volt a mi osztályunk” – mutattak a régi iskolaépületre, közben felidézve a lépteiket ma már elképzelhetetlen pedagógusi lelkesedéssel és fegyelemmel egyengető egykori tanáraik egyre halványuló kedves emlékét is.

1956-ban huszonhat, 1940-41-ben született diák érettségizett a baróti középiskolában, közülük tizenketten már nem élnek. A véndiák-találkozón tizenhárman vettek részt. A találkozó meghívóján a következő idézet volt olvasható: „Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a „később” már el is múlt.” (F. Lelord) 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük