Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Végre felölthettem a bocskait”

„Végre felölthettem a bocskait” Kovászna megye

Az első három helyezetten kívül csak a zsűri tagjai voltak jelen azon a kis ünnepségen, ahol tegnap Vargha Fruzsina alpolgármester átadta a díjakat a sepsiszentgyörgyi március 15-ei diákszónok-verseny győzteseinek.

Hirdetés
Hirdetés

A barátságos beszélgetésen Sándor Mátyás, a szónokverseny győztese elmondta: „nem különösebben olvasta el” a pontos kiírást, de „nagyon jó alkalomnak” tartotta, hogy írhat egy szöveget a mostani konfliktussal teli időszakról, amikor „oda jutottak, hogy már iskolába is szívesen mennek, csak ne kelljen otthon ülni”.

– Amikor megtudtam, hogy nyertem, és hogy el kell mondanom a szövegem a színházban, kicsit megijedtem, ugyanakkor motivált is, hogyha már kiállok, akkor ne valljak szégyent – mondta a Plugor Sándor Művészeti Líceum kilencedik osztályos tanulója.

Szőcs Anita annak örült, hogy a máról beszélhetett.
– Néha-néha unom, amikor semmi egyéb sincs, csak az, hogy régen mi volt. Hogy ma mi van, az nem is érdekel senkit. Nekem azt tetszett, hogy itt elmondhattam, hogy miként kötődik hozzánk a múlt – mondta el a zsűri által a második helyre sorolt, de a legtöbb lájkot begyűjtő kilencedikes lány, a Református Kollégium diákja.

A harmadik helyen végzett Péter Csongor Attila, a Székely Mikó Kollégium tizenegyedikes tanulója azt mondta: „jó érzés volt, hogy végre felölthettem a bocskait, kiállhattam, és elmondhattam a véleményem egy fontos kérdéssel kapcsolatban”.

A zsűri nagyra értékelte a nevezők „bátorságát”, és bírálattal illette azon pedagógusokat, akik érezhetően „belenyúltak” a diákok egyébként jó szövegébe, és ezzel – sajnos – hiteltelenné tették azt.
A polgármesteri hivatal által kiírt verseny fődíja ezer lej és egy könyvcsomag, a második hely ötszáz lej és egy könyvcsomag, a harmadik hely díja egy könyvcsomag volt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások