Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Várják a pénzt

Várják a pénzt Kovászna megye

Hetek óta hirdetik a fotovoltaikus rendszerek szerelésére szakosodott cégek, hogy náluk lehet iratkozni és igényelni azt a 20 ezer lej értékű támogatást, amelyet a Környezetvédelmi Alap hirdetett meg magánszemélyek számára, fotovoltaikus rendszerek telepítésére. Megkérdeztük az illetékeseket, hogy milyen alapon teszik ezt a szóban forgó vállalkozások, hiszen az Alap még nem tette közzé azon akkreditált cégek listáját, amelyeket felhatalmaz a pályázatok fogadására, illetve a rendszerek felszerelésére.

Mivel a sajtónak fenntartott számon napok óta senki nem veszi fel a telefont, az ügyfélkapcsolatokkal foglalkozó irodát hívtuk, ahonnan hívásunkat átirányították Daniel Stan referensnek, akinek végre feltehettük kérdéseinket. Becsületére legyen mondva, nagyon készségesen felelt, ám az általa elmondottak szerint még legalább egy hónapig elhúzódik az év elején meghirdetett program, mely a korábbi évek Zöld Ház megújuló energiák hasznosítását célzó pályázatainak nyomába lépett.

– Várjuk a pénzt a fejlesztési minisztériumtól, mert a mi költségvetésünkből nem futja ennek a programnak a finanszírozására – mondta a megkérdezett. –Benyújtottuk a dokumentációt, jóváhagyásra vár, majd amikor a pénzt átutalják, akkor közöljük a kivitelezésre feljogosított cégek listáját, amelyekkel még szerződést is kell kötnünk, ezután fogadhatják ők az igénylőket. Nekik kell elvenni azok dossziéját a szükséges iratokkal, megkötniük velük is a szerződést, majd 8 hónap áll rendelkezésükre, hogy felszereljék a maximum 20 ezer lejbe kerülő fotovoltaikus paneleket (illetve nagyobb értékű rendszereket is lehet, de ennyit térít meg a Környezetvédelmi Alap, az ezen felüli költséget saját zsebből kell állnia az igénylőnek). Ennek az összegnek a 90%-át a munkálat befejezésének a jegyzőkönyve és a bemutatott számlák alapján visszatérítjük, 10% önrésszel az igénylőnek kell hozzájárulni.

A köztisztviselő elmondta, a Környezetvédelmi Alap honlapján (www.afm.ro) közzétették a visszautasított cégek listáját, így az azon nem szereplők jelenleg kizárásos alapon nyerteseknek magukat tekinthetik. Országos szinten mintegy 300 céghez lehet (majd) fordulni, ezek a vállalkozások megtehetik, hogy előleget kérnek a jelentkezőktől azért, hogy a listán fenntartsanak nekik egy helyet.

Hirdetés
Hirdetés

A honlapon is szereplő kiírás szerint a pályázati alapot, melyből országosan 25–30 ezer fotovoltaikus rendszer telepítésére futja, úgy osztják el, hogy mindegyik fejlesztési régiónak kiutalnak egy összeget, a szerelő cégek pedig egy közös applikációba töltik fel a náluk szereplő személyek adatait és dokumentumait. Az igénylőknek a villamossági vállalattól is be kell szerezni egy jóváhagyást, ehhez 90 nap áll rendelkezésükre. Hogy addig is fenntartsák helyüket a listán, és biztosak legyenek abban, az ügyfél majd tényleg velük kivitelezteti a fotovoltaikus rendszerek telepítését, ezek a cégek megtehetik, hogy szerződést kötnek az illetővel, és előleget is kérhetnek, akár a magánszemélyek önrészét, de akár többet is.

De csak akkor lehet mindent biztosnak tekinteni, amikor az AFM honlapján is megjelenik majd a támogatásra jogosultak névsora (és ez is csak annyira biztos, mint nálunk a kormányzati ígéretek).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások