Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Várják a pénzt

Az Uzon községhez tartozó Bikfalván megtörtént azoknak a házaknak a kiválasztása, amelyeket az Országos Helyreállítási Alap keretéből újíthatnak fel, hogy majd a település turisztikai vonz-erejét növeljék a jellegzetes helyi vonásokat mutató épületek.

Hirdetés
Hirdetés

Az épített örökség megmentésére szánt országos költségkeret 103 millió euró. Bikfalva is egyike annak a 12 falunak, amelyben egyenként nyolc házat renoválhatnak a tulajdonosok állami finanszírozással, annak fejében, hogy aztán megengedjék az odalátogató turistáknak az épületek fényképezését. Első körben az uzoni önkormányzat felhívást tett közzé a faluban, hogy jelentkezzenek azoknak a tisztázott jogviszonnyal rendelkező, helyi jellegzetességeket mutató épületeknek a tulajdonosai, akik hajlandók részt venni a programban, és akik vállalják, hogy a felújítás után nem adják el az épületet. Azt, hogy valóban értéket jelentő az épület, egy szakbizottság döntötte el, amelynek tagja volt az uzoni alpolgármester, Szabó Annamária, a megyei főépítész, Riti Olivér Raul, a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője, Csáki Árpád és Dimény-Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Múzeum vezetője.

A felhívásra első körben kevesen, csupán hatan jelentkeztek, így az önkormányzat további tulajdonosokkal is tárgyalt, hogy lépjenek be a programba, hogy ha egyesek visszalépnek vagy visszautasítanak, akkor is sikeres legyen.

Végül is öt parasztház (a református egyház tulajdonában levő egykori harangozói lak, a tanító háza, a Páljános utca 33, 42 és 67 szám alatti házak), valamint nyolc kúria (az Erdélyi, Harko, Koréh-Dénes, Hunyadi, Molnár, Vén Ábrahám és a Zsigmond) esélyes a felújításra.

A beküldött listára még nem érkezett válasz a fejlesztési minisztériumtól.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük