Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Várják a „gilicéket”

Várják a „gilicéket” Kovászna megye

Február végéig lehetett jelezni, ha valamelyik háromszéki gólyafészek javításra, felújításra szorult, netán valahol szükség lett volna gólyafészek-tartókra. A lakosság kedden élt utoljára a lehetőséggel, tudtuk meg Kelemen Lászlótól, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnökétől.

Fontos tudni, hogy az erre vonatkozó törvény értelmében március eleje és szeptember vége között tilos a gólyafészkeket „matatni”, hiszen az emberi beavatkozás megzavarja a védett madarak életét. Ennek ellenére megyénkben a legtöbb ilyenfajta kérés a madarak megérkezése után fut be az illetékesekhez. Kelemen elmondta, hogy a költöztetést igénylők kifogásai mindig ugyanazok: „mocskolnak a gólyák”. Kiderült, hogy legutóbb kedden, Kálnokon költöztettek át egy gólyafészket.

Itt egy idős, 80 év körüli néni nevében írtak, mivel az asszony általában a kapuja előtt üldögélve tölti hétköznapjait, ám zavarja a gólya­ürülék, nehezen tudja takarítani.
– Pozitív fejlemény, hogy a néni szomszédságában többen is jelezték, portájuk elé költöztethetjük a fészket. Tavasszal mindenki várja a gólyákat. Uzon fölött már láttak gólyát. Tudjuk, hogy megyénkbe is érkeztek, ám egyelőre még nem sikerült lencsevégre kapni egyet sem – újságolta a madárvédő, elárulva, hogy ők minden évben a leghamarabb, fészkében lefotózott egyedet tartják a „befutónak”. Érdeklődésünkre az is kiderült, hogy egy esetleges hirtelen lehűlés sem árt a már Háromszékre megérkezett gólyáknak: olyan esetet is jegyeztek az elmúlt esztendőkben, amikor áprilisi havazás takarta be az utazástól legyengült, már tojásait költő gilicét, ám ez mégsem szorult emberi segítségre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük