Vargyason a helyzet változatlan

Vargyason a helyzet változatlan Kovászna megye

Vargyasról pár évig kevés jót lehetett írni, ugyanis a község elöljárósága, talán Szőcs Dénes alpolgármester kivételével teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól, nemhogy időnként egy-egy sajtótájékoztatót tartottak volna, de még annyira sem voltak hajlandók, hogy a telefont felvegyék, illetve azért, hogy azokat, akik őket megválasztották, tájékoztassák legalább a sajtón keresztül egy-egy fejleményről.

A község alpolgármesterének leváltásával kapcsolatban is csupán magát a leváltott alpolgármestert, Szőcs Dénest sikerült elérnünk, aki lapunknak is elpanaszolta, hogy sajnos úgy látszik, Vargyason nem a munkája és érdemei után értékelik az embert, hanem aszerint, hogy ki milyen politikai játszmákban hajlandó részt venni, vagy esetleg azoktól távol maradni. Szőcs Dénest (MPP) nemrég minden különösebb indok nélkül leváltották alpolgármesteri tisztségéből, pedig, saját elmondása szerint megválasztása óta mindvégig a falu ügyei mellett kardoskodott.

– Bármilyen problémája volt bárkinek, én mindig rendelkezésre álltam, elérhető voltam, akár akkor is, ha netán éjszaka szólt a telefonom. Nem hinném, hogy a falu közvéleménye tükrözné azon tanácsosok véleményét, akik a leváltásomat megszavazták – mondta.

Sütő Levente Lehel polgármester tavaly augusztus óta munkálkodott Szőcs leváltásán. Most sikerült.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 5., 18:04
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A diszes demokraciaba nincs szukseg lelkiismeretes emberekre,oket valamilyen formaban elkell tavolitani ,hogy ne lassanak ne halljanak persze a hosszunyelvu nyalok segitsegevel akiket meg baratnak hittel.Szocs Denes fel a fejjel.Kivanom a godorasok essenek minel hamarabb a sajatmaguk altal megasott godorbe.