Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Változtak a körzetek

A következő napokban kell beíratni az előkészítő osztályba a gyerekeket, első körben a lakókörzethez tartozó gyerekeket írják be. A szakirányú iskolák a jövőben nem körzeti iskolaként működnek, a beiratkozást képességvizsga előzi meg.

Március 8–26. között a szülőknek lehetőségük van kitölteni a beiratkozási kérvényt akár a tanfelügyelőség honlapján, akár személyesen a tanintézményekben, viszont fontos, hogy ezeket a kéréseket hitelesíteni kell az iskola titkárságán – hívja fel a figyelmet a tanfelügyelőség. A beiratkozás első körében az iskola vonzáskörletéből várják a jelentkezőket, majd a megmaradt szabad helyekre azok jelentkezhetnek áprilisban, akik az iskolától távolabb laknak. Utóbbi esetben különféle feltételek alapján választják ki a bejutó diákokat. A körzeti iskolákba benyújtott kéréseket március 27-én egy országos program által összesítik, majd ezt követően írják ki az üresen maradt helyeket. A beiratkozás második szakasza április 11-én kezdődik, ekkor azok jelentkezhetnek, akiket nem írtak be egyetlen iskolába sem, vagy a körzeti iskola mellett másik tanintézménybe is jelentkeznének.

A beiskolázásban idén változások is történtek, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum már nem tartozik a körzeti iskolák közé, ugyanis szakbesorolást kapott. A beiskolázási módszertan február 23-án közzétett kiírása szerint a teológiai, művészeti vagy más szakirányú iskolák azokat fogadják, akik jelentkezni szeretnének az intézménybe, és megfelelnek a különböző feltételeknek, képességvizsgát tesznek. Az eddig ehhez a körzethez tartozó diákokat a Néri Szent Fülöp, a Váradi József és Székely Mikó Kollégium között osztják szét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük