Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Változott a menetrend

Közel egy hónappal a bajnoki rajt előtt a Nagyszebeni MSK visszakozása miatt a Román Kosárlabda-szövetség rákényszerült a Kézdivásárhelyi SE-t is magába foglaló Nyugati csoport menetrendjének módosítására.

A női kosárlabda Nemzeti Liga Nyugati csoportja hétről hat együttesre fogyatkozott, ily módon 14 forduló helyett csak 10-et kell lejátsszanak a bajnokság első felében. A bajnoki rajt is eltolódik, október 2-ról 9-re.

A Kézdivásárhelyi SE idei első bajnokiját nem érintette a módosítás, mivel eredetileg is a Marosvásárhelyi Sirius vendégeként kezdte volna a pontvadászatot. Az eredeti programtervezet szerint az Aradi ICIM pihent volna a nyitókörben, azonban az aktualizálás után a bajnoki ezüstérmes Szatmárnémeti VSK otthonában mérkőzik.

Hirdetés
Hirdetés

A céhes városbeliek az október 12-ei 2. fordulóban debütálnak hazai pályán, amikor is Kolozsvárt fogadják, majd ezt követőn, október 19-én Szatmárnémetibe látogatnak. November 2-án Nagyváradot látják vendégül, majd november 24-én az Aradi ICIM érkezik Kézdivásárhelyre.

A Keleti csoportban nem történt változás, a hét csapat – köztük a címvédő Sepsi–SIC – október 2-án kezdi a pontvadászatot. A sepsiszentgyörgyiek a Brassói Olimpia otthonában lépnek pályára a nyitányon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük