Felhívás!

Válogatósak a munkaadók

A munkaerőpiacon tapasztalható emberhiány ellenére válogatósak a munkaadók, derült ki a legutóbbi sajtótájékoztatón Kelemen Tibor munkaügyi igazgató által elmondottakból. Sajátos szempontok érvényesülnek manapság.

A munkaerő-foglalkoztatási hivatal nyilvántartásában szereplő munkanélküliek 80%-a szociális segélyből élő félanalfabéta (vagy egészen az), akinek gyakorlatilag zéró az esélye az elhelyezkedésre (igaz, ezt csak elenyészően kevesen szorgalmazzák). A hivatal által nyilvántartott 623, 16 és 24 év közötti fiatal (ők a NEET-ek), aki jelenleg nem képezi magát és nem is dolgozik, alkotja a nehezen és nagyon nehezen elhelyezhetők kategóriájának kétharmadát. Bélyeg rajtuk a (többnyire) roma származásuk is, nem szívesen veszik fel őket a cégek. Nyilván nem erre hivatkozva utasítják el őket, de nem járnak jobban a pár évvel a nyugdíj előtt állók sem, holott értük az állam támogatást is fizet a munkaadónak.

– Háromszéken mostanság többnyire csak olyan embereket alkalmaznak, akik a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek: friss végzősök, nyugdíj előtt állók, tartósan munkanélküliek, 45 év felettiek – mondta Kelemen Tibor. Idén 128 kérést iktattak a hivatalban szubvencióval megtámogatott alkalmazásra: 74 esetben 45 éven felüliekről, 6 esetben friss végzősről, 7 nyugdíj előtt állóról, 41 NEET-ről volt szó.

Olyan esetről is tud az igazgató, hogy a vállalkozó azért keresett moldvai megyéből alkalmazottakat, mert azok nem tudnak olyan könnyen felmondani, mint egy helybéli, miután bevállalták, hogy ideköltöznek. Hasonló meggondolásból keresik a brassói turisztikai vállalkozások a háromszékieket. Az elmúlt hónapban a Kaufland, az Airquee Kft, a Dalia Prod, a Zambelli, a Toro Impex, a Poliprod, a nadrággyárak, a bibarcfalvi töltöde alkalmazott embereket, a 175 emberből 60-at szakképzetlenként.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.