Vállalkozó az élen

Vállalkozó az élen Kovászna megye

Szeptember 28-án, csütörtökön a baróti Erélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) demokrácia-központjában újraalakult az EMNT erdővidéki szervezete, miután 2015-ben tisztújítás hiányában, az alapszabályzat rendelkezései szerint az országos választmány feloszlatta azt.

Az eseményen jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, aki köszöntőjében röviden vázolta a szervezeti előzményeket és jelenlegi kereteket, kiemelve, hogy bár a szervezet két évig nem létezett, az iroda működtetése zavartalan volt, időközben új helyre költözött, és azóta is áll a baróti és erdővidéki magyar közösség rendelkezésére. Azt kívánta az összegyűlt régi és új EMNT-tagoknak – köztük a szép számban megjelent fiataloknak –, hogy Barót és Erdővidék közösségszervezéséhez eredményesen járuljanak hozzá a közeljövőben.

Az alakuló ülés keretében háromtagú fiatal elnökséget választottak: Zsombori Csaba helyi vállalkozó lett az EMNT erdővidéki szervezetének elnöke, Málnási Krisztina és Imre Andrea pedig alelnöki minőségben segítik munkáját. 

EMNT-közlemény

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.