Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Utólag is alá lehet írni

A süket olvashatta az újságban, a vak hallhatta a rádióban, hisz egy éve mondom, hogy be fogom nyújtani a statútumot – reagált keddi sajtóértekezletén Kulcsár-Terza József a háromszéki RMDSZ-es képviselőknek a Székely Hírmondóban megjelent kijelentéseire, miszerint ő nem értesítette volna arról őket, hogy benyújtja az autonómiastatútumot a parlamentben.

A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke azt is cáfolta, hogy a frakcióban „soha szóba sem került volna” a benyújtás kérdése.

– Amikor megbukott a Grindeanu-kormány, Biró Zsolt MPP-elnök közös frakcióülésen indítványozta, hogy beszéljünk a statútum benyújtásáról, de szó szerint azt mondták, hogy „következő héten”. Következő héten magam emlékeztettem az elnököt (bármikor leellenőrizhető a jegyzőkönyvben), hogy miről volt szó, de ismét csak süket fülekre találtam – mondta el Kulcsár-Terza.
A képviselő azt állítja: „folyamatosan egyeztetett” az RMDSZ-szel, és a beadás dátumát is Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetővel közösen döntötték el.
Kulcsár-Terza szerint „nem tisztességes”, hogy akik „28 évig nem csináltak semmit”, most azt támadják, aki benyújtotta a statútumot. Azt mondja: „nem kell hisztizni”, utólag is alá lehet írni a projektet, ha valaki támogatni akarja.

Az RMDSZ-színekben bejutott MPP-elnök kijelentette: azért nem az RMDSZ és MPP által közösen elkészített statútumot nyújtotta be, mert ő „a Székely Nemzeti Tanács küldötte”.

Hozzátette: az MPP aláírásgyűjtést kezd annak érdekében, hogy a román parlament fogadja el a 2017. december 22-én benyújtott autonómiatervezetet, „aminek ugyan nincs jogi ereje, de mutatja a támogatottságát”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 25., 9:56
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Kulcsar -Terza urnak uzenem. Meg kell szervezni egy utokepes partot,mely az RMDSZ-t leszedi a tronrol.Akkor majd sikerulni fog minden.Mert ezekkel egyutt semmi nem valosulhat meg.

    • User
      Dátum: 2018. január 26., 11:37
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A Kulcsár-Terzának üzenőnek üzenem, hogy fölösleges új pártot szervezni az RMDSZ ellen, mert már van belőle kettő. Az egyik éppen az ő pártja, az MPP. Ennek elnöke régen a cotrocsenyi polotában koccingatott Basesuval december 1-én, az autonómiához egy fikarcnyival sem lettünk közelebb általa. A mostani partizánakciónak sem lesz semmi gyakorlati haszna, legfennebb jó reklám Kulcsárnak. Mármint azok körében, akik ezt beveszik.

  • User
    Dátum: 2018. január 25., 22:47
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Alairasgyujtes iide , alairasgyujtes oda ,mar 10 eve csak alairunk, menetelunk stb, es vajon miert erzi a nepseg, hogy az egesz csak egy nagy humbukk mezesmadzag amit idonkent „politikusek”” elhuzogatnak az orrunk elott ,hogy lassa a nepseg,hogy ok aztan mennyire,de mennyire akarjak nem hiaba kapjak az extra juttatasokat mindenfelol. Egy kis csinadratta egyik ujsagban,egy kicsi a tv~be. radioba hogy lassa a popor.hogy ok aztan mennyit torik magukat a z autonomiaert.s mindenert.csak az a baj.hogy nehany koron belul levo partkatonan kivul senkisem hiszi el mar nekik,

  • User
    Dátum: 2018. január 26., 17:48
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Még hány felesleges pártot akarnátok?Mit kell hülyíteni az embereket ,semmit nem értek el ,mert olyan az adottság,olyan az ország ,olyanok az emberei.Csodálják Svájcot,az ottani jólétet,Dél-Tirolt,Finnországot/ kevésbé/ Skóciát/saját zászlajuk,Parlamentjük,sőt saját pénzük-skót font is van!Nyalják a regátiak a szájuk szélét vai-vai-vai ce fain e,de nem tudják ,hogy mi az alapja a jólétnek….a szabad kezdeményezés meg decentralizáció Itt meg egy zászlóért cirkuszolnak….közben szivárognak be az ázsiai atomfizikusok,sebészek,informatikusok…Hordjátok csak a homokot a Szaharába és várjátok a csodát! Amíg a mentalitás nem változik addig semmi értelme.Először meg kell értetni a médián keresztül miről van szó,olyat akarunk mint ott, ahol a gyerekeik és unokáik vannak,kitehetik a zászlaikat ahova tetszik,beszélhetik a nyelvüket ,boltjaik vannak bárhol ,nem pofáznak,hogy mánci paine romaneasca….amiért végül is keményen megdolgozunk!

  • User
    Dátum: 2018. január 26., 22:52
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Na most vakarhatjátok a fejeteket! Bedobták a csalit,hogy udemeráj szavazat nélkül megbukik a kúrmány,amely már most elkezdett nagyobb bereket és nyugdíjakat igérgetni .Ha megszavazzá rossz pont ha nem az is.De ahogy ismerjük őket meg fogják a csolány csontikáját…

  • User
    Dátum: 2018. január 27., 9:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    „Mit kell hulyiteni az embereket,semmit nem ertek el…”.Az Rmdsz-el azzal aztan sokmindent elertek.Na de en tovabb nem vitatkozom az itt elo naiv emberekkel.A vitatkozas es az egymas mocskolasa helyett egyebet ajanlok.Nezzetek meg a Youtube-on,Dr.Raffay Erno eloadasat, Kik inteztek Trianont? Lehull a lepel! -cimmel,aztan ugyancsak a Youtube-on,Kik a barataink,kik az ellensegeink?-Dr.Raffay Erno eloadasa (ha ezekbe belekerestek,akkor ugyanitt meg sok mas erdekes Raffai eloadast nezhettek meg es dokumentumfilmeket a temaval kapcsolatosan),aztan meg ajanlanam Dr.Drabik Janos eloadasat, A cionista zsido hatterhatalom kovetkezo satani lepese,cimmel.Ha ezeket az eloadasokat vegignezitek (es meg is ertitek!),akkor majd ra fogtok jonni,hogy kik azok akiktol valoban nem lehet semmit tenni Erdely ugyeben.Jo szorakozast es szep napot minden becsuletes es hazafias erzelmu ,magyar honfitarsamnak.

  • User
    Dátum: 2018. január 29., 0:48
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A macska gondolt az udemerájra,hogy az sokat tett volna!Ellenkezőleg-több rosszat tett és tesz mint jót,csak a pártocskájuk és főleg saját érdekükben munkálkodnak.