Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ütőképes csapat

Ütőképes csapat Kovászna megye

Tegnap Kézdivásárhelyen mutatkozott be a sajtó képviselői előtt Salamon Balázs, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) esztelneki polgármesterjelöltje. Az Angustia Egyesületnél dolgozó textilmérnök végzettségű jelöltet egy 12 fős tanácsosi csapat támogatja.

A sajtótájékoztatón jelen volt az EMSZ háromszéki elnöke, Bálint József, aki elöljáróban elmondta: úgy látja, Esztelneken egy ütőképes listát sikerült összeállítani, a polgármesterjelöltjük pedig több területen bizonyított.

Hirdetés
Hirdetés

Salamon Balázs röviden vázolta az eddigi pályáját, ismertetett néhány pontot a választási programjából, amelynek gerincét elsősorban pályázatok képezik, úgy véli, hogy uniós pénzalapokból lehetne a községet felvirágoztatni, és jelezte, hogy egy emberközpontú községvezetésre törekszik, amennyiben a falusfelei rávoksolnak.

A tanácsosjelöltek listáját nem nevesítette, mindössze a sajtótájékoztatón jelen levő, az RMDSZ-ből az EMSZ-hez átigazolt Csavar Attiláról és Babos Lászlóról ejtett néhány szót, akik azért változtattak pártot, mert nem minden esetben értettek egyet a községvezetéssel. „Ettől eltekintve tudjuk, hogy egy asztalhoz kell majd leülnünk, így annak megfelelően tervezünk” – mondta Salamon Balázs.
A megyei elnök kérdésünkre elmondta: a többi vidéki jelöltjüket az elkövetkezendő időszakban mutatják be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 8., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: -17

    Hát sok sikert, bár a gerinc már most meghajlott. Az RMDSZ hátán felkapaszkodva, aki nem kis mértékben segítette a pályázatokban, most szembeköpni a kását velük és lebandázni egy ilyen viccszövetséggel nagy mértékü gerincferdülésre utal.

  • User
    Dátum: 2020. július 8., 19:28
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nem ertem miert van ennyi negativ komment mindenki megprobalhassa a tudasat amikor RMDSZ polgarmestert valasztotunk lecsufoltak mindennek elmondtak most akkor legalabb biztasuk az uj jeloltett

  • User
    Dátum: 2020. július 9., 8:10
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Azért van ennyi negatív komment, mert már megtapasztaltuk a bőrünkün Rácz idejében, hogy az RMDSZ nélkül semmire nem jutott a város. Nem is beszélve arról, hogy ez a szövetség valóban vicc. Egy értelmes, kivitelezhető ötletük nincs. Kár a fiatalemberért, okosabb lett volna ha tudását és ambicióit valóban a közösség érdekére használná és nem széthúzást szítana egy olyan kis közösségben. Ha esetleg nyerne jó példa lesz ismét, hogy lecsúszik egy fejlődésben levő település. Pláne, hogy a gyár is bezár. Anyagi segítség és kapcsolat nélkül mehetnek vissza Polyánhoz.

  • User
    Dátum: 2020. július 9., 9:43
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ha valaki vállalkozik egy feladat és szerep teljesítésére és erre a lehetőség adott, ennek örülni kell, valamint annak, hogy akad még egyáltalán fiatal aki vállalkozik arra, hogy a közösségeinkért dolgozzon, ami nem könnyű felvállalás, saját tapasztalatból ítélve. Helyet és lehetőséget kell adni arra, hogy bizonyítsanak, segíteni, támogatni a munkában és majd egy mandátum után érdemes értékelje, értelmezze, számonkérje munkájukat a közösség, amelyért dolgoztak. Elöregedő közösségeinkben, ahonnan a fiatalok csapatosan migrálnak külföldre a megélhetésért, mert itt eddig nem erősítettük meg közös erővel gazdaságilag térségünket, hogy itthon is meglehessen élni közösségeink keretén belül, örvendjünk, hogy vannak fiatalok, akik itthon maradtak és még a közösségükért is dolgozni akarnak. Az elmúlt 30 év munkája nem bizonyított eléggé életszínvonalunk javításában, közösségeink stabilitásában, főképp nem bizonyított eléggé helyi erőforrásaink átlátható és okos hasznosításában a helyi közösségeink javára és fejlesztési szempontból sem bizonyított eléggé a legfontosabban, gazdasági önállóságunkban, megerősödésünkben. Sok sikert a közösségeinkért dolgozni akaró fiataloknak, és egy javuló életszínvonalat, stabilitást, megerősödést közösségeinknek! Ugyanakkor nem kell elfelejteni az eddigi közösségért való felvállalást, munkát sem, és értékelni kell az eddig elvégzett munkát és eredményeket is! Minden szinten nagyon sok a feladat és az elvégezni való a közösségeinkért való szolgálatban, kívánom, hogy mindannyian megkapjuk a helyünket és feladatainkat és végezzük is! A test akkor működik jól és akkor egészséges, ha minden sejtje a jólétéért működik és végzi a feladatát, így a közösség is, ha minden tagja … Jó egészséget mindenkinek és jó munkát!! MK