Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Útmodernizálási tervek

Útmodernizálási tervek Kovászna megye

A napokban Tamás Sándor megyetanácselnök és Benedek Huszár János, Barót új polgármestere együtt tekintették át a város, illetve Erdővidék fejlesztési lehetőségeit. A részletekről a frissen megválasztott elöljárót kérdeztük.

Hirdetés
Hirdetés

„Tamás Sándorral lefektettük egy korrekt önkormányzati partnerség alapjait. Barót forrásigénye – elmaradottságából adódóan – igen nagy, csak az alapinfrastruktúra teljes körű megvalósítása mint-egy 25 millió eurót igényel felzárkózás programjának most kezdődő évtizede alatt. Ezt a lemaradást csak jó szakmai együttműködéssel, kiemelt megyei és vissza nem térítendő állami és uniós támogatásokkal lehet behozni – fogalmazott Benedek.

Meglátása szerint örvendetes, hogy a megyei tanács a jelen legnagyobb beruházásait Erdővidékre összpontosította, ezzel két éven belül megújul a kistérség mindhárom megközelíthetősége Sepsiszentgyörgy, Brassó és Udvarhely irányából egyaránt. „Megállapodtunk abban is, hogy amennyiben az Alsórákosra vezető utat községi úttá tudjuk nyilvánítani, illetve a Technika-telepen átvezető DC40-es utat meghosszabbítjuk a DJ131-es megyei útig a farm magasságában, a megye mindkettőt átveszi, és megpályázza teljes körű modernizálásukat. Ezáltal megfelelő összeköttetésünk lesz Alsórákossal és az E60-assal, illetve a város mentesül az áthaladó forgalom alól” – tette hozzá az elöljáró. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások