Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra lesz utcabál

Tíz év után újra lesz szilveszteri utcabál Kézdivásárhely főterén, köszönhetően a Magyar Ifjak Kézdiszékért (MIK) egyesületének. A buli 19 órakor kezdődik, és egészen éjfél után 1 óráig rophatja, aki bírja.

Hirdetés
Hirdetés

Új köntösben, de 10 év után először újra megszervezik a szilveszteri utcabált a céhes városban. A MIK által megálmodott óévbúcsúztató este hétkor kezdődik majd a Gábor Áron-téren, és egészen éjjel egy óráig tart. Élő koncertek ezúttal nem lesznek, helyette LED-fal segítségével vetítik ki – elsősorban helyi – zenekarok videoklipjeit, de jól ismert humoristák arca is felbukkanhat. Továbbá a Turbo G is biztosít majd talpalávalót, őt is közvetítik.

Amint Erős Rudolf, a MIK elnöke elmondta, elérhető áron lesz kapható kürtőskalács, lángos, tea és forralt bor.
– Mindenkit szeretettel várunk, mindenekelőtt Kézdivásárhelyről és a környékről. A hatályos járványügyi szabályok értelmében kötelező lesz a védőmaszk viselése, valamint az ajánlott távolság betartása – tette hozzá az elnök.

Mint mondta, már tavaly is gondolkodtak az utcabál megszervezésén, azonban az akkori járványügyi szabályok nem engedték meg tető alá hozni, valamint a szerintük szükséges anyagi keret sem állt akkor rendelkezésükre.
– Idén több cég is támogatja ezt az álmunkat, így a LED-falat a Rockkarácsony egyesület adja, a hangosítást a Galaxis Sound&Light&Stage biztosítja, a 12 órakor kezdődő tűzijáték a For You-nak köszönhető, és nem utolsósorban köszönettel tartozunk a helyi önkormányzatnak is, amely segít az út lezárásában, valamint különböző kordonokat biztosít – hangsúlyozta Erős.

A Gábor Áron-tér ugyan részlegesen le lesz zárva az autósforgalom előtt, de a MIK gondolt azokra, akik a Vigadó szilveszteri előadására érkeznek, és biztosítanak számukra kivezető utat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások