Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb versenytárgyalás

Újabb versenytárgyalás Kovászna megye

A harmadik az Isten igaza – tartja a közmondás –, s lehet, hogy ebben bízik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetősége is, hiszen minden valószínűség szerint harmadjára is meghirdetik a versenytárgyalást a Bodok szálloda értékesítésére.

Mint beszámoltunk, hárman vásárolták meg a tenderfüzetet, de az első, majd a második kiírásra sem nyújtottak be ajánlatot a volt szálloda épületének megvásárlása céljából. Az induló árat az önkormányzat egymillió euróban határozta meg, ugyanakkor ötszáz­ezer eurós garanciapénzt is kértek, amit öt lépésben kapna majd vissza a vásárló.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az e célra létrehozott szakbizottság meghívta a feladatfüzetet megvásárló cégek képviselőit egy megbeszélésre, hogy meghallgassák a javaslataikat. „Ez megtörtént. Ketten eljöttek, a harmadik nem tudott, és rövidesen eldöntjük, hogy mi a teendő”, mondta.

Az alpolgármester szerint a megbeszélés során kiderült, hogy elsősorban nem pénzügyi okok miatt nem tettek ajánlatot a szóban forgó cégek, hanem úgy vélték, hogy több időre van szükségük a döntés meghozatalára. „Persze, az összeggel kapcsolatosan is voltak megjegyzéseik, de azt mondják, hogy nem volt elég idejük a feladatfüzet tanulmányozására, és ez bizonyos fokig érthető is, hiszen elég nagy pénzügyi erőfeszítésről van szó. Azt szerettük volna tudni, hogy van-e érdeklődés, vagy egyszerűen valami megakadályozta őket, de érdeklődés van, és én ezért úgy gondolom, hogy van értelme újra kiírni a versenytárgyalást bizonyos módosításokkal. Erről azonban még nem döntöttünk”, magyarázta Tóth-Birtan Csaba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 10., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: -1

    mit akarnak azok a tudatlan polgarmesterbanda.Aszt az epületett mar reg lekelet volna venni.Alandoan szorakoznak es ünnepelnek .Anyugatrol kapott penzt elpazaroltak.Az emberek hazugsagal elnek mert Ceaucescu sokmindent jobban
    rendezet. A saros kicsi falut megis kiepitette.Sok rossz mellet volt jo is.Sajnos a rablok ugyan olyanok söt rosszabak
    es a nep nehezen eldegel.Apolgarmester nö szereti a sok viragot az a szemet rengeteget lopott.A pogarmester Rupeabol
    neki is fel agya van.