Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb román panaszáradat

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma (FCRCHM) hétvégi, sepsiszentgyörgyi ülésén nyílt levelet fogalmazott meg Románia elnökének, a kormánynak és a parlamentek, amelyben „konkrét intézkedéseket” szorgalmaz az ellen, hogy „létrejöjjön Magyarország társ-szuverenitása az úgynevezett Székelyföld fölött”.

Hirdetés
Hirdetés

Az – elmondásuk szerint – negyven civil szervezetet tömörítő fórum tagjai a két ország közötti alapszerződés betartását kérik, és garanciákat követelnek arra, hogy „soha nem lesz” etnikai alapú autonómia Romániában. A fórum képviselői aggasztónak találják a kettős állampolgárság elterjedését és a magyar állam által a három megyében eszközölt „stratégiai beruházásokat”. Indítványozzák, hogy Szlovákiához hasonlóan törvény által tiltsák meg, hogy kettős állampolgársággal rendelkező személyek vezető tisztségeket tölthessenek be a helyi és a központi közigazgatásban. Ugyanakkor követelik, hogy akár börtönnel is büntessék azokat, akik nem tarják tiszteletben a román himnuszt, zászlót és címert.

Nem utolsó sorban a fórum azt kéri a kormánytól, hogy sürgősségi eljárással hozzon létre egy ügyosztályt, a három megyében „számbeli kisebbségben” élő románok gazdasági és társadalmi megerősödését elősegítendő. Elvárják továbbá, hogy politikai-jogi szempontból ismerjék el a „számbeli kisebbség” fogalmát, és formálisan tegyék egyenrangúvá a „nemzeti kisebbséggel”. Ugyanakkor azt is szeretnék, hogy a Kovászna és Hargita megyei románokat hivatalból illesse meg egy-egy hely a parlamentben, amennyiben azt nem tudják megszerezni a választásokon, mégpedig annak a pártnak a képviseletében, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte. A FRCRHM kéri, hogy a szervezetet közhasznú társaságként ismerjék el, hogy így jelentős állami támogatáshoz juthasson.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 28., 10:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mindjárt elsirom magamat, ezeknek van bőr a pofájukon?? Minden fontosabb funkcióban ők peffeszkednek, övék az ország, a hatalom és a dicsőség a miénk meg a menybemenetel….

  • User
    Dátum: 2019. január 28., 15:44
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A múlt héten az egyik Kovászna megyei román napilapban már olvastam arról, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma ismét összeül, ezúttal Sepsiszentgyörgyön. A beharangozóban többek között az állt, hogy múlt szombati összejövetelük egyik célja a székelyföldi békés együttélés elősegítése (idézem: „normalizarea conviețuirii interetnice în județele Covasna, Harghita și Mureș”), sőt, egy ilyen célzatú levelet a kormánynak, az államfőnek és a parlamentnek is szándékukban állt elküldeni.
    Mint utólag megtudhattuk, valóban fogalmaztak egy közfelkiáltással elfogadott a levelet. Az eredeti célkitűzés szellemében az ember arra számíthatott, hogy ebben a nacionalista felhangok visszaszorítására helyezik a hangsúlyt. Például felszólítják a politikusokat, hogy választási kampányban egyáltalán ne használják a „magyar kártyát”, és egyáltalán ne ijesztgessék az ország szétdarabolásnak veszélyével a közvéleményt. Továbbá ide invitálják a havaselvei és moldvai honfitársaikat, jöjjenek Székelyföldre, hadd lássák, senki se falja fel itt a románokat, ráadásul szépek a tájaink, finomakat lehet enni az éttermeinkben. Végül elhatárolódnak a Dan Tănase-féle szolgálatos jelentgetőktől, és köszönetet mondanak a székelységnek, amiért a 17. századtól (nagyobb tömegben a 18. század elejétől) befogadták ide menekülő, telepedő őseiket, s így azóta Székelyföld az ő hazájukul is szolgál.
    Amint a Székely Hírmondó jelen tudósításából kiderül, abban a levélben egyáltalán nem ez szerepel. Az áll benne, hogy az állami hatóságok üldözzék a magyar állampolgársággal is bíró földijeiket (a román állampolgárságot felvevő moldovaiakról nem esik szó), állítsák le a Székelyföldre irányuló magyar állami segélyt (értsd: akadályozzák a térség fejlődését), és tegyék rácsok mögé mindazon szomszédjaikat, akik nem tarják tiszteletben a román himnuszt, zászlót és címert.
    Ezek közül melyik szolgálja a békés együttélést?