Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb gond adódott

Újabb gond adódott Kovászna megye

Tegnap múlt egy hónapja, hogy leégett a kommandói Horn Dávid Általános Iskola jelentős része. Azóta a tanítás az épület ép felében folytatódik, és mondhatni naponta érkeznek az adományok az új iskola megépítésére, aminek jelenleg a tervezési szakaszában tartanak. Ott jártunkkor épp egy nagykanizsai küldöttség kereste fel az iskolát, természetesen nem üres kézzel jöttek.

 Szünidő lévén az iskola üres volt. Az udvarról eltűnt a törmelék, az épületben elválasztó falat raktak, a fűtést pedig a megmaradt kazánnal oldották meg, tehát mondhatni, az élet zajlik tovább az öreg épület ép felében.
Opra-Béni Béla iskolaigazgatót az intézményben találtuk, mert értesült, hogy anyaországi vendégei lesznek a tanintézménynek, a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola küldöttsége érkezik, Kertész János gépészoktató vezetésével. Az anyaországiak beköszönőként 50 ezer forintot, egy számítógépet és könyveket hoztak, s mint elhangzott, a továbbiakban folyamatosan támogatnák a kommandói alma matert.
– Laukó Emőke igazgatónő a hírekből értesült, hogy mi történt Kommandón, és rögtön javasolta az adományozás kezdeményezését. Ekkor Marosi Attila kollégám a városi kapcsolataihoz fordult, mi pedig tanárokul összegyűjtöttünk némi forintot az iskola megsegítésére – tájékoztatott Kertész János.
Kertész elmondta, Jeszenovics Róbert Károly kovásznai alpolgármester révén vette fel a kapcsolatot Kommandóval, és kifejtette Opra-Béni Bélának, hogy a mostani látogatásuk egyfajta beköszönő, amely során megnézik, mire van szüksége az iskolának, ugyanakkor ígéretet tett arra is, hogy a továbbiakban többek között számítógép-asztalokkal támogatnák az intézményt, mindezek mellett gyűjtésbe kezdtek Kovászna testvértelepülésén, Nagykanizsán is.
Opra-Béni Béla megköszönte a segítséget, és elmondta: ha a tragédia előtt valaki azt mondta volna neki, ennyire összefognak az emberek a kommandói iskoláért, határon innen és túl, nem hitte volna el.
Kérdésünkre az igazgató részletezte: jelenleg a tervezési és engedély-beszerzési szakaszban van az új iskola építése. A terv szerint egy 800 négyzetméteres, manzárdos iskolát építenének a régi épület helyett, ugyanott, az iskola udvarán.
– Sajnos a törvény előírja, hogy bizonyos százalékon túl nem lehet túlépíteni egy területet, ezért ahhoz, hogy elkezdhessük új iskola alapját kiásni, le kell bontani a régit. A gond csak az, hogy nem lesz ahol folytassuk addig a tanítást – jegyezte meg Opra- Béni Béla, hozzátéve, hogy a sportteremben a négy öltözőben lehetne tanítani, de 6 osztály nehezen férne ott el, ám reméli, erre is találnak valami megoldást.
A Horn Dávid Általános Iskola 100 diákot számlál az óvodásokkal együtt, az oktatás pedig összevont osztályokban folytatódik.
Csütörtök délelőtt 20 951 lej, 2197 euró és 565 ezer forint volt az iskola felépítését szolgáló Kommandóért Egyesület bankszámláin: RO10BTRLRONCRT0288651301 (lej)
RO57BTRLEURCRT0288651301 (euró)
RO70BTRLHUFCRT0288651301 (forint)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük