Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új tanulmányt rendelnek

Új tanulmányt rendelnek Kovászna megye

Ebben a hónapban már a második rendkívüli tanácsülésre került sor tegnap a szentgyörgyi városházán. Több napirendi pont között a legnagyobb figyelmet a forgalmi kérdések kapták, pontosabban a Civil hang név alatt csoportosuló polgárok kezdeményezése a belvárosi forgalmi rend megváltoztatására, különös tekintettel a nagy kerülőket előíró, egyirányú utcákra.

A módosítási indítványt kezdeményező, és ehhez aláírások formájában a szentgyörgyi polgárság 5%-ának támogatását megszerező Bokor-Tóth Zoltán vállalkozó fenntartotta kérését, hogy próbálják meg a belvárosi forgalom megkönnyítését – legalább részlegesen – a Gábor Áron utca egyirányúsításának feloldásával. Sztakics Éva megjegyezte, a módosításokat szakcég javaslatai alapján végezték szimulációs programok és felmérések alapján. Ehhez kötelező a belügyminisztérium szakosztá­lyá­nak láttamozása, ami viszont hiányzik a civil kezdeményezéssel benyújtott határozattervezet mellől.

Antal Árpád felszólalásában értékelte, hogy a polgárok hangot adnak véleményüknek, viszont nehezményezte, hogy a közösségi oldalon ennek kapcsán nemcsak az engedetlenség hangjait (forgalomlassításra és dudálásra való biztatást), hanem uszítást is észlelt (hogy a szemetet a polgárok vigyék a főtérre). Elmondta azt is, a forgalom újragondolása a főtér kiépítésének a következménye, amelyet akkor valószínűleg elleneztek volna a városlakók, most azonban már jónak látják. Elismerte, nem a legjobb pillanat volt tanulmánykészítésre az az állapot, amikor a városban több utcát javítottak, és zajlott a vakáció, de semmi sincs kőbe vésve – hangsúlyozta. Úgy vélte, ebben a kérdésben a polgárokat képviselő tanácsosi testületnek kell döntenie, ám azt javasolta, ezt halasszák el, amíg a város egy újabb tanulmányt nem készít, mert most – a fő útvonalak felújítása után – jó esély van valós képet kapni a közlekedési szokásokról.

Arról senki nem beszél, hogy az utóbbi 10 évben átlagosan mintegy 420 autóval terhelődött a városi forgalom, tavaly 1423 járművet jegyeztek be – mondta. Utolsó érvként a helyi lakosság rétegezettségét hozta fel, a különböző társadalmi csoportok mind másképp szerveznék át a várost, de nem lehet egyszerre sétálóutca és négysávos autóút egy szakasz, sosem lesz mindenki elégedett, viszont nem is ismerik az emberek mindazon szempontokat, amelyek alapján a jelenlegi forgalmi rend mellett döntöttek.

Bálint József EMNP-s tanácsos azt javasolta, hogy a Gábor Áron utcában, illetve a Váradi József utca alsó szakaszán és a Petőfi Sándor utcában legyen ismét kétirányú forgalom, ami valószínűleg szintén fennakadásokat okozna, de megosztaná a nagy forgalmat. Bokor-Tóth Zoltán kifogásolta az újabb tanulmányra való költést, és csak a Gábor Áron utca kétirányúsításához ragaszkodott ismételten. „Legalább félévig teszteljék, majd kérdezzék meg a lakosságot, melyik változat tetszik nekik” – javasolta. Sztakics Éva ezt balesetveszélyesnek ítélte, elmondása szerint az új tanulmány feltétele annak, hogy az újabb infrastrukturális beruházásokhoz uniós alapokat hívjanak le. Végül ezt a megoldást szavazták meg a tanácstagok, a tanulmánynak március 31-ig kell elkészülnie. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. november 12., 11:23
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Sztakics Éva megjegyezte, a módosításokat szakcég javaslatai alapján végezték szimulációs programok és felmérések alapján. Ehhez kötelező a belügyminisztérium szakosztá­lyá­nak láttamozása, ami viszont hiányzik a civil kezdeményezéssel benyújtott határozattervezet mellől.

    Arra bezzeg kaptak a belügyminisztérium szakosztályán láttamozást, hogy majd minden utcát egyirányúsítjanak.Amit Bukarestben jóváhagynak az biztos,hogy nem jó a szengyörgyieknek.

    • User
      Dátum: 2017. november 14., 10:14
      ÉRTÉKELÉS: 5

      „Ehhez kötelező a belügyminisztérium szakosztá­lyá­nak láttamozása”

      Egy egyszeri vidéki város lakóinak mint Szentgyörgy ne szabadjon még a saját utcáin sem úgy közlekedjen ahogy ők akarnak,mert minden centralizált , mind a diktatúrákban semmit nem dönthetnek el helyileg. Akkor ez milyen „önkormányzat”: Fel kellene már hagyni ezzel a félrevezető,megtévesztő megnevezéssel.

  • User
    Dátum: 2017. november 12., 11:20
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Már rég mondtam,hogy a Gábor Áron utcát azért egyirányúsították a közlekedes kárára,hogy a városi tanács parkírozót tudjon az utcában működtetni,és azt is jól mondja Sztakics hogy balesetveszélyes lenne ha az kétirányú lenne.A parkirozó miatt !!!
    DE !!! Lecsökkentett sebességkorlátozás bevezetése azon a szakaszon megoldaná a problémát és így lehetne mindkét irányba közlekedni.

  • User
    Dátum: 2017. november 13., 9:34
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Na persze, de a Kórház utca alsó szakaszán lévő parkírozók, azok nem balesetveszélyesek, ugye? Az unitárius templommal szembeniekre gondolok.