Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új módszerrel próbálkoznak

Új módszerrel próbálkoznak Kovászna megye

Három, a város szempontjából rendkívül fontos kérdésről beszélt Antal Árpád tegnapi sajtóértekezletén, amelyek a délutáni soros tanácsülés napirendjén is szerepeltek. A sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta: újabb próbálkozást tesznek arra, hogy megszerezzék a szakszervezetek művelődési házát, az egykori vágóhíd épületét, valamint a lőteret.

A szakszervezetek művelődési házának állapotáért naponta bírálják a polgármesteri hivatalt, holott gyakorlatilag nem tehet semmit, mert nincs az épület birtokában. A hosszú évek óta húzódó problémát az okozza, hogy valójában megszűnt az a szervezet (ti. az egykori országos szakszervezet), amellyel egyáltalán szóba lehetne állni az épület sorsáról. Valahányszor kérték, mindig azt a választ kapták, hogy az épület ugyan az államé, de a használati jog a szakszervezeté.
– Egyszer már eljutottunk oda, hogy elkészült egy kormányhatározat-tervezet az épület átadásáról, amit a fejlesztési miniszter aláírt, de az igazságügyi miniszter nem, mert arra hivatkozott, hogy a használati jog visszavonásába bele kellene egyeznie a szakszervezetnek is. Hogy kiből áll a szakszervezet, és hol lehet vele beszélni, azt nem mondta, de az épületet nem kaptuk meg – emlékeztetett a polgármester.
Most új stratégiával próbálkoznak: azt szeretnék elérni, hogy az átadáshoz ne legyen szükség a (nem létező) szakszervezet beleegyezésére.
– Azt kívánjuk elérni, hogy a kormány állapítsa meg, hogy a használati jog jelenlegi birtokosa – legyen az akárki – rosszhiszeműen gazdálkodik az állami vagyonnal, hogy nem vigyáz rá, nem tartja karban, nem használja semmire, nem fizet utána adót. Azt kérjük, hogy a kormány ennek okán vonja vissza a használati jogot. Ez egyféle „büntetés”, így nem kell beleegyezzen az érintett. Azt gondolom, hogy a gazda rosszhiszeműségéhez nem fér kétség. Talán így megkaphatjuk az épületet, és rendbe hozhatjuk, hisz egy seb a főtér arcán – mondta Antal Árpád.
A vágóhíd épületével annyival lennének előrébb, hogy a Román Autóklub (ACR), amelynek használatában van az ingatlan, lemondana a használati jogról. Az ügy ott akadt el – azért mégiscsak Romániában élünk! –, hogy a pénzügyminisztérium szerint a vágóhíd nem is az államé. Most nagy erőkkel azt nyomozzák, hogy vajon kit illet meg Sepsiszentgyörgy egyik műemlék épületének tulajdonjoga.
A lőtérrel pedig az a probléma, hogy az a védelmi minisztériumé, ami mindenkor „nehéz ügy”. Legutóbbi kérésükre azt a választ kapták, hogy „a NATO érdeklődik a terület után.
– Nem nagyon tudom elképzelni, hogy mihez kezdhet a NATO egy olyan területen, amelyet 2012 óta nem lehet éleslövészetre (sem) használni – nyilatkozta Antal.
Mindezek megkönnyítésére a municípiumok szövetsége egy törvénytervezetet készített elő, amely lehetővé tenné, hogy egyes ingatlanok akkor is átkerülhessenek az állam vagyonából az önkormányzatok vagyonába, ha ezek jogi vagy telekkönyvi helyzete nem minden tekintetben „tiszta”.
– Meg lehet nézni Sepsiszentgyörgyön, de nem csak, hogy ami lepattant épület van, az egy sem a város tulajdona. Országos szinten 858 olyan épület van, amit szívesen átvennének az önkormányzatok, ezek egy része rondítja a városképet, és az önkormányzatok tehetetlenek – magyarázza Antal Árpád.
Az elöljáró elmondta azt is: sikerült dűlőre jutni az egykori dohánygyár épületével kapcsolatban, a jövő heti rendkívüli tanácsülésen döntenek ennek megvásárlásáról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 30., 7:12
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Jobb volna ha rendbe tennek a varost egyszer es azutan vasarolnanak ossze vissza minden baromsagot! Jarda es utak kellenek egyszer, kedves polgarmester!