Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új, jól fizetett munkahelyek

Új, jól fizetett munkahelyek Kovászna megye

Megvonta kétéves mérlegét Miklós Zoltán. A parlamenti választásokon induló képviselőjelölt 2018. november 1-jén vette át a szépmezői ipari park vezetését. Azóta 10,5 hektár területet adtak bérbe, 22,775 millió eurónyi beruházást vonzottak oda, és 437 munkahely jön létre.

Hirdetés
Hirdetés

Miklós Zoltán elmondta: amikor két évvel ezelőtt odakerült, egy cég volt a parkban, és két iroda elfoglalva. Mára az irodaház minden irodáját bérlik, 11 cég „osztozik” az összesen 5374 négyzetméter felületen.

Miklós nem beszélt a levegőbe, hanem egyenként vette a cégeket. Egyet „örökölt”, a Rutin Bauleitungot, amely teljesen felújított egy épületet, 200 ezer eurós beruházással felszerelt egy kézművessör-gyárat, és az három alkalmazottal működik is. A többi cég már az ő igazgatósága alatt telepedett meg. Elsőként, tavaly márciusban a Cultivo Kft., amely 1,8 hektáros területen, tízmillió euró beruházással egy vágóhidat és egy húsfeldolgozó üzemet hoz létre, ahol hatvan alkalmazott kap munkát.

A Biofarm kft. 2,15 hektáron öt lerobbant istállót épít újra, ahová magburgonya lerakatot hoz létre, gépparkot és műhelyeket telepít, összességében egymillió euró beruházással 24 munkahelyet teremt. A Sebago Mob Kft. 15 ár területet vett haszonbérbe (gyakorlatilag felújította a hatodik „se ajtaja, se ablaka” istállót), 200 ezer eurót fektetett be, és 21 munkahelyet hozott létre, bútorokat gyárt. A Sajgó Trans Kft. (20 ár bérbe vett terület, 100 ezer befektetett euró, 7 létrehozott munkahely) áruszállítással, a Charta Print Kft. (15 ár, 275 ezer euró, 15 munkahely) nyomtatással, az Eltor Kft. (15 ár, 300 ezer euró, 35 munkahely) fémfeldolgozással, az Afibiotech Kft. (31 ár, 1,2 millió euró, 10 munkahely) gyümölcslevek gyártásával, a Rauschert Románia Kft. (44 ár, 500 ezer euró, 25 munkahely) ipari kerámia gyártásával, az AKSD Kft. (44 ár, 800 ezer euró, 12 munkahely) egészségügyi hulladékok ártalmatlanításával, valamint a Red Rock Marine Kft. (egy hektár, négymillió euró, 23 munkahely), amely hajódaruk tervezésével és gyártásával foglalkozik, és ide költözik a Közüzemek Rt. is, amely kétmillió eurót ruház be, és „hozza” 150 alkalmazottját.

A hét végén véglegesítettek három új szerződést: a Danubius Truck Kft.-vel, amely 1,5 hektáron 1,5 millió eurós beruházással kamionszervizt hoz létre, ahol 22-en kapnak munkát, valamint a Lon-Sepsi-Don 13 (15 ár, 100 ezer euró, 3 munkahely) és az Agro Electrosistems (46 ár, 400 ezer euró, 14 munkahely) kft.-kel. Összességében a 28 hektáras ipari park bérelhető területének mintegy fele népesült be, összesen 22,775 millió euró befektetést vonzottak ide. és potenciálisan 437 ember dolgozik a telepen.

Miklós azt mondja: akkor sem fordul el az ipari parktól, ha „úgy adódna”, hogy január 1-jétől munkahelyet vált.
– Képviselőként is szeretném segíteni a park bővítését, hogy új munkahelyek és jól fizetett állások jöjjenek létre, hiszen az ipari park házi szabályzata arra ösztönzi a beruházókat, hogy tisztességes fizetést adjanak: amennyiben az átlagbér meghaladja az országos átlagbért, a cég kedvezményt kap a területbérből – magyarázta Miklós Zoltán. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 4., 8:24
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Milyen szép kerek összegek!😉
    A beruházást saját zsebből eszközölték, vagy ” pályázati” pénzből nyúlták le a szegények/munkások zsebéből?!
    Mennyit ruházott be a tanács és ebből mennyi a profit?!😆😂🤣

  • User
    Dátum: 2020. december 4., 8:21
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Jaj én csak annyit kivánok, hogy annyi egészsége legyen kedves Miklós Úrnak amenyi igazságot mondott a szépmezei dolgokról! (Remélem nem veszi rossz néven a hozzászólásomat-lehet akár jót is kivánok-de ki tudja 🙂 ) Jah s a cikkről még annyit hogy jó lenne már végre utánna járni a dolgoknak, és nem csak leirni amit mondanak, mivel nagyon sok téves informació van közölve. Kérdem én hogy lehet egy multitranszot vagy közüzemeket(melyek szolgáltató cégek és még csak nem is profitorientáltak) berakni az ipari parkba kényszerrel, ( saját telephelyükről ahol nem kellet bért fizessenek-kivásárolják poton áron és kötelezik bért fizetni az ipari parknak, hogy ne legyen veszteséges a park.) Jah és ha nem hiszik az előbb leirtakat akkor kérem mutassanak egy példát (akár romaniában is-a lehetőségek országában) ahol ilyen van, hogy az önkormányzat alárendeltségben tartozó cég betelepedik az ipari parkba, mivel ez szerintem törvénytelen.

    • User
      Dátum: 2020. december 4., 16:17
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Jó napot kívánok,
      Természetesen nem veszem rossz néven, viszont szükséges pontosítanom.
      A Multitrans nem az ipari park területére épít majd, hanem egy szomszédos területre. Következésképpen ő nem is lesz a park lakója.
      A Közüzemek viszont a parkba bérelt egy területet, ők ide ruháznak majd be. Ebbéli szándékukat a cég vezetőtanácsa döntötte el.
      Rajtuk kívül 14 más magáncég bérelt közel 10 hektárnyi területet, különböző termelő és szolgáltató tevékenységek számára. A tervezési és engedélyeztetési folyamatok után az építkezések is elkezdődnek a közeljövőben.
      Szívesen hívom egy beszélgetésre meg egy parklátogatásra, hogy bemutathassam mindazt, amit a sajtónak is elmondtam. A cikk nem közöl téves információkat.
      Köszönöm,
      Miklós Zoltán

      • User
        Dátum: 2020. december 4., 20:07
        ÉRTÉKELÉS: 6

        „A Közüzemek viszont a parkba bérelt egy területet, ők ide ruháznak majd be. Ebbéli szándékukat a cég vezetőtanácsa döntötte el.” Igen, bérelt, és majdnem egy évig fizette az üres irodák bérletét! S a vezetőtanács szándéka…. vicces,amit Ön állít! Szándéka a helyi tanácsnak volt! Utálom, mikor mindig mindekit hülyének néznek!!! Ki annyira bolond, hogy a városból ingázzon autobusszal v saját gépkocsival! Ismerem elég közelről a mesét!

      • User
        Dátum: 2020. december 4., 21:48
        ÉRTÉKELÉS: -5

        Miklós úr, ezeknek hiábavaló magyarázni. Ezek csak pocskondiázni tudnak, mindent és mindenkit lehurrogni. És az anyjuk szavát is lemínuszozzák.

  • User
    Dátum: 2020. december 4., 14:27
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Es hol vannak a jol fizetett munkahelyek? Van befektetes, de a munkasok fizeteserol nincs info, vagyis van, de meg nem ertek el az orszagos atlag fizetest. Hogy a berekbol befolyt osszeg jo „kover” es hogy a cegeknek jol megy az egy dolog, az alkalmazottak berei meg egy masik dolog. Megkerem nem keverni a 2 dolgot.

  • User
    Dátum: 2020. december 4., 14:21
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Mar lassan remelem lecseng a kampany, mar unalmas hogy ilyen olyan holgyemenyek hivogatnak politikusaink megbizasabol , felhozva a figyelmunket hogy valasztas kozeleg, erdekes ilyen telo hivasok csak igy kampany idoben fontosak, holnaptol nagy ivben le leszunk szarva! URAIM ugy kellene dolgozni egy 4 eves mandatum ideje alatt , hogy annak lejartaval ne keljen csencselni a szavazatokat es nulla kampanyolassal fol emelt fovel vallalni lehet egy ujabb mandatumot! Na de ettol a politikusaink olyan messze vannak mint Mako Jeruzsalemtol !

  • User
    Dátum: 2020. december 5., 9:52
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Jól fizetett munkahelyre jól képzett ember kell. Háromszéken a nyolcadikosok jó egyharmada ötöst sem ér el, ami azt jelenti, hogy az ötödikes matekot sem érti és románul egy tőmondatot képtelen szerkeszteni. A jól fizetett munkaerő állandóan továbbképzi magát. Igaz, ehhez meg kell tanulni románul, ami sok székely hazafi szemében nagy bűn. Aztán szépen lemaradunk, mint a borravaló. Ajánlok egy rövid kirándulást a brassói Coresi és Avantgarden negyedekben. Az autók számtáblái- Bv, Cr, B, Cr, Hr. Azok nem panaszkodnak a fizetésre. A baj az, hogy vissza Háromszékre nem nagyon fognak menni.

    • User
      Dátum: 2020. december 5., 11:34
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Ha ilyen gyengen van felkeszulve a helybeli munkaero, akkor honnan vasarolja a sok „patronocska” a rengeteg luxus autot, mibol epitik a sok emeletes „kunyhot” az erdo allatt. A mukasok ki vannak zsakmanyolva, a cegek alul fizetik, a cegek nem fektetnek be az alkalmazottak tovabbkepzesebe, kipreselnek az utolso leheletet is beloluk. Amiutan a munkas tapasztalatra szert tesz es kezd jo lenni a szakmaban es fizetes emelest ker, akkor Jon a megszokott valasz ” ha nem tetszik akkor mehetsz, 10 en allnak az ajtoban”. Akinek nem Inge, az me vegye magara, de ez az atlag es a szaki fogja es elmegy mas varosba, mas orszagba dolgoznak. Azert nem is aknak mar helyben munkat valalni, mert mar a forro kasa megegette a szajukat. A jo igeretekkel a padlas mar tele van, hogy ekkor meg ekkor lessz fizetes emelest, a valosagban nagyon ritkan Jon el az az Ido, ha magan szferaban dolgozik az ember. Ez egy ordogi kor, ami hosszu tavon nagyon karos a varos fejlodesehez, versenykepesseg fentartasahoz, mert egyszer vege lessz az unios penzeknek is es akkor majd pofon csap az igazsag. Amikor megepul a brassai repuloter akkor nem csak ide tudnak jonni konyen az emberek, hanem innen tavozni is,

      • User
        Dátum: 2020. december 7., 11:06
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Ha a munkás jó, érti a dolgokat a szakmáját stb.. nem fogja senki elengedni, mert jót találni nehéz.. csak persze, mindenki azt hiszi magáról, h ő jó.. magához képest lehet h az is, de a munkára nagyon kevesen jók… és igen, azzal megtudja csinálni a tulajdonos, h azt mondja h ott az ajtó. Viszont aki jó, arra vigyáznak mint a hímes tojásra. Ezt kéne mindenki megértse, h legyen jó, ne önmagához képest, hanem ahhoz amit a munka megkövetel és máris változna a helyzet. Csak hát könnyebb mindig csapkodni a billentyűket, mint mondjuk normálisan elvégezni a munkát.

      • User
        Dátum: 2020. december 6., 11:10
        ÉRTÉKELÉS: 2

        Gondolom telefonrol valaszolt es nagyon erdekes az uj telefonoknak az automata helyesiras javito programja, ha az alap nyelvi beallitas nem magyar.

  • User
    Dátum: 2020. december 5., 18:11
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hazudtunk éjjel, Hazudtunk nappal, Hazudtunk mindig !!! Szégyen, hogy hova tudnak lesulyedni egyesek! ! Miklós elvtárs meg a homokot őrölt mikor a Biofarm cég már működött a volt I. A. S. területen , a többi cég is kényszerből került az úgynevezett ipari parkba. A város vezetősége megzsarolja a vállalkozókat akik esetleg építeni szeretnének Sepsiszentgyörgy környékén. Szegyeljek magukat ! És még elvarjak, hogy elmenjunk szavazni ?

  • User
    Dátum: 2020. december 5., 18:13
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem tudom ki ez a Miklós úr,de tudom hogy mi az udmr.Nagyon szeretnék rájuk szavazni de nagyon, ezt őszintén mondom.Húsz év alatt személyesen annyi kárt okoztak nekem hogy ha most rájuk szavaznék az egész világ rajtam röhögne.
    1.2000 a fni szélhámosság.A cec a felelős mert minden felelősséget átvettek a sov invettől.és Ók is hatalmon voltak.Tettek valamit a kárvallottak kártalanitására?Semmit….
    2.2010 a kancsi kalozzal együtt megszavazták a 25%-os fizetés levonást?Igen!!Tettek valamit a kártalanitás ügyében?Semmit….
    Az utak rossz minőségéből kifolyólag több mint 3000 lejt költöttem a saját autóm javitására (külső gumi 5 db kb2000 lej,cspágyak kb 600 lej,munkadij,stb.Tovább NO koment