Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új intezkedések a megyei kórháznál

Új intezkedések a megyei kórháznál Kovászna megye

András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója pénteken sajtótájékoztatón osztott meg pár jó hírt, illetve új intézkedésekről, protokollokról számolt be a helyi médiának.

Hirdetés
Hirdetés

A kórházigazgató a COVID19 fertőzések péntek délután 13 óráig jegyzett statisztikáját is részletesen ismertette: kiderült, hogy az említett időpontig összesen 8 gyanús eset részesült kórházi ellátásában (ebből 1 gyermek 0-9 év között), továbbá 32 igazolt fertőzött beteget kezeltek (ebből 6 kiskorú), ezek közül 2 páciens volt kritikus állapotban.

A pánikhangulat elkerülése végett hangsúlyozta, hogy lakcím szerint jegyzik a statisztikákban az elhalálozások számát, ezért, habár jelen pillanatban ugyan 4 halálesetről beszélnek a kórházban, de ebből csupán 3-at jegyeznek Háromszéken – az ide vonatkozó adatokban –, ugyanis a negyedik elhunyt brassói származású, ezt majd Brassó megye jelenti. A halálesetek körülményeire, de az eddig fertőződött egészségügyi munkatársakra, idevágó statisztikára is rávilágított a szakember (ezeket a részleteket következő lapszámunkban olvashatják el olvasóink).

Jó hírként András-Nagy elmondta, hogy a megyei közegészségügyi igazgatósággal egyeztettek, így miután azonosítják, és feltérképezik a megye összes terhes kismamájának számát, a 38. hetet betöltő állapotos nőket szülés előtt tesztelni fogják (esetleges COVID19 fertőzés megállapítása érdekében), hogy már ebben a fázisban tudják, hogy milyen kórházba irányítsák.

Jó hír, hogy hétfőtől újrakezdik az onkológia, reumatológia, hematológia osztályokon a tevékenységet: a krónikus betegeket már telefonon értesítették erről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 12., 13:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Daniel Ghita roman boxolo, a Romania tv site-jen es a Facebook-on, most szervez meg egy orszagos neplazadast a romaniai erdok vedelmeben a PNL-s ,Klauss Werner Johannis kormanya ellen. „Uljetek otthon, mert mi kivagjuk a meg megmaradt erdoiteket, hogy ne csak a virustol, hanem az oxigenhianytol is pusztuljatok.” „Ez igy tovabb nem mehet”-mondta Daniel Ghita. Minel tobben irjatok ala, adjatok share-t, es posztoljatok ki minden lehetseges oldalra a Facebook felhivasat. Ezt az akasztofara valo kormanyt, a tolvaj politikusaival, korrupt rendoreivel, orszagpusztito fatolvajaival es ugyeszeivel egyutt el kell kergetni a hatalomrol ! Minel tobben csatlakozzatok az akciohoz !