Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új elosztási rendszer

Új elosztási rendszer Kovászna megye

Tegnaptól megkezdődött az iskolaköteles korú gyerekek beíratása az előkészítő osztályokba – a román tanügyben megszokottakkal összhangban számos „újítással”, amelyekkel jobbára csak összezavarják az amúgy is kissé tanácstalan szülőket. Az intézkedések egy része ugyanakkor jogos, és az egyenlő esélyeket hivatott megteremteni.

Március 4–23. között zajlik a beiratkozási formanyomtatványok kitöltése a tanügyminisztérium honlapján (www.edu.ro) található programban, vagy a választott tanintézményben, Háromszéken a szülők elsöprő többsége az utóbbi megoldást választja. Az iratkozás pár perc csupán (a program leterheltségétől függően változhat), és azzal ellentétben, amit az interneten egyes honlapok feltüntetnek, elegendő hozzá a gyermek keresztlevele, az egyik szülő személyi igazolványa, amelyből kitűnik, hogy a család lakhelye szerint a kicsi a választott iskolához tartozik, illetve egy elérhetőség, telefonszám.
Annak ellenére, hogy az ősztől előkészítő osztállyal induló tanítónőknél (és tanítóknál) hónapok óta iratkoznak a szülők „listára”, egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek a választott oktatóhoz kerül. Nyilván, a szóban forgó jegyzéknek semmiféle hivatalos érvényessége nincs, az elosztás során a puszta véletlen kap majd szerepet. Ezzel a módszerrel szeretné elkerülni a szaktárca az olyan helyzeteket, hogy egyes tanítóknál túljelentkezés legyen, másoknak viszont ne legyen meg a szükséges osztálylétszám sem, illetve így úgynevezett „elit”, kirekesztő osztályok sem alakíthatók ki.

Hirdetés
Hirdetés

Maga a szétosztási procedúra két szakaszban történik, az első turnus része többek között, hogy március 26-án az Országos Beiratkozási Bizottság egy informatikai program segítségével elosztja a gyermekeket a körzeti iskolákba, majd azokban a tanintézményekben, ahol betöltetlen helyek maradtak, feldolgozzák a szülők által benyújtott beiratkozási kérelmeket. Április elsején függesztik ki az iskolák a gyermekek névsorát, az üresen maradt helyek jegyzékét, illetve az első forduló után be nem írt tanulók listáját (pl. a szülő a körzeten kívül eső iskolát jelölte meg, de ott már nem volt hely stb.) A második szakaszban, miután a különféle rendhagyó helyzeteket rendezték (ezekre pontos eljárási módozatok vannak), május 7-én függesztik ki a végleges névsort.

Végül, ami mindenkit leginkább érdekel: milyen módszer szerint osztják szét a kicsiket a különböző osztályokba? Elsőként két listába kerülnek, nemek szerint: lányok és fiúk, ábécésorrendben, majd ezeket a jegyzékeket sorolják A, B, C stb. előkészítő osztályokba. Végül, hogy minden kétséget kizáróan véletlenszerű legyen a rendszer: a tanítókat sorshúzással választják ki, azaz a vakszerencse dönt majd arról, hogy kié lesz az A, B, C stb. osztály. Ezt június 4-éig kell megtenniük a tanintézményeknek. A végleges osztálynévsort, a tanító nevével együtt, június 10–11-től böngészhetik a szülők.

Természetesen ez nem nyerte el mindenki tetszését, és akadnak, akik kételkednek benne, hogy ezt ilyen rigorózusan be is tartja majd minden tanintézmény. A szülők még bizakodnak, hogy a preferált oktatóhoz kerül a csemete, ismerős ovistársakkal együtt – a nem hivatalosan elindított listák célja is ez volt –, a jelenlegi tanügyi rendelkezés szerint azonban erre aligha lesz lehetőség, hacsak a szerencse nem hozza úgy.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 5., 7:26
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Javasolnám, hogy kezdjük el a gyermekek besorolását a kórházi újszülött osztálytól. Legyen igazság! Egyszer és mindenkorra legyen vége annak, hogy valaki ilyen vagy olyan családba, EMBERnek születik! Aztán válasszuk meg a bölcs képviselőinket is ugyanezzel a rendszerrel. Éljen a Lottó Köztársaság! És olvassunk közben Aldous Huxley-t. Szép új világ. 🙁