Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tyúkász medve Zabolán

Tyúkász medve Zabolán Kovászna megye

Zabolán is megkezdődött a „medveszezon”: az elmúlt napokban több gazdaságba is betört egy nagyvad, ahol valósággal mészárlást végzett a baromfiudvaron. A helyiek aggódnak, mert esténként a falu között is látni vélték a medvét.

Demes Botond alpolgármester úgy tudja, hogy egy hozzávetőleg 4 éves, elsőbocsos anyamedve a tettes, amelyik két bocsával járja a falut.

– Fiatal kora miatt a nagyobb háziállatokra veszélytelen, viszont, ha a tyúkólba beszabadul, az összessel végez – tájékoztatott az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés

Az érintett gazdák közül eddig csak egy személy nyújtott be kárigénylést. A községvezetés arra kéri a lakókat, hogy jelentsék az eseteket, és nyújtsanak be panaszt a károkról.

– Mivel fiatal anyamedvéről van szó, a kilövését nem fogják engedélyezni a hatóságok, legfeljebb menhelyre viszik – mondta Demes.

A medvét több rendben is látták a falu között, az úton, illetve a temető környékén. A helyiek aggódnak, hogy előbb utóbb valaki szembe találja magát a bocsos állattal, aminek súlyos, akár emberéletet követelő következménye is lehet.

Fejér Levente polgármester a csendőrség kérését tolmácsolva, arra biztatja a lakosságot, hogy minden medvejelenlétet azonnal jelezzenek a 112-es sürgősségi számon is. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások