Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tűzoltóegységek kellenek

A júniusi tanácsülés főbb napirendi pontjait dolgozta fel Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke a csütörtöki megyeinfón. Többek között a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok támogatásáról, a megyei utak állapotáról, illetve költségvetés módosításáról és különböző eseményekről beszélt.

Tamás Sándor elmondta, a megyei önkormányzat idén 200 ezer lejt különített el annak érdekében, hogy tető alá hozzák és beüzemeljék idén a baróti tűzoltóegységet. Ugyanakkor elkezdik a tervezését a jövőben Kovásznán épülő tűzoltóságnak is, erről az orbaiszéki polgármesterekkel és a fürdőváros elöljáróival is egyeztettek. Ez azért is fontos – tette hozzá, – mert Kovásznán nincs működőképes tűzoltó egység.
A tanácsülésen elfogadták a Megyei utak élettartamának besorolása című határozatot, amely által számba veszik és kategorizálják a megyei utakat. Erre azért van szükség, hogy előkészítsék a 2019–2020-as téli időszak hótalanítási munkálatait, hogy a 252 kilométer hosszúságú megyei úthálózat teljesen legyen lefedve.

Hirdetés
Hirdetés

Ami a megyei utak karbantartását illeti, az elnök elmondta: több mint 4000 négyzetméteren foltozást végeztek, és több mint 60 ezer négyzetméteren teljes aszfaltszőnyeget terítenek.

A megyeinfón szó esett még a már 6 éve működő Iskolatáska programról, amelyben a nulladik osztályt kezdő gyerekek egy felszerelt iskolás táskát kapnak. Idén erre a programra 159 ezer lejt különítettek el, és 2100 gyerek kapja meg a csomagot.

Az elnök a megyét érintő gondokról is beszélt, ezek közül a legfontosabb, hogy főépítész nélkül maradt nemcsak a megye, de több vidéki település, illetve város is. Az állásokra a nagyon szigorú szabályozás miatt nem jelentkeznek, hol­ott ezeket rendszeresen meghirdetik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük