Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Túl szigorúan javítottak?

Túl szigorúan javítottak? Kovászna megye

Szerda délután, az előzetes érettségi eredmények közzététele után tucatjával álltak sorba az óvásokat fogadó bizottságok termei előtt a diákok. Románból 209-en, magyarból 48-an fellebbeztek, a profilnak megfelelő kötelező tantárgyak jegyét 68-an, a választott tantárgy vizsgajegyét 44-en kérdőjelezték meg, megyeszerte összesen 369-en elégedetlenek az eredményekkel.
Nagy volt a szomorúság Sepsiszentgyörgy mindkét magyar elméleti líceumában, a romántanárok is felháborodva vették tudomásul, hogy jónak számító diákjaikat is lepontozták. Sokuknál 1–2 jegy különbség is volt a várt, illetve a kapott osztályzat között. Akadtak, akik azonnal az óvás mellett döntöttek, míg mások előbb tanáraikkal konzultáltak. Többen azért nem fellebbeztek, mert épp csak átmenőt kaptak, és ha pár tizeddel utólag leosztályozzák őket, akkor az érettségijük kerül veszélybe. Másnak meg nem volt rá ideje, mert magyarországi egyetemre sietett beiratkozni vagy épp fesztiválra rohant.
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója, Bejan András meglátása szerint Maros megyei kollégái felületesen javítottak. „Olyan diák is van, aki minden tantárgyból nyolcas fölött írt, és a román írásbelijére még 4-est sem kapott. Tudom, mire képesek diákjaink, így furcsállom a gyenge eredményeket” – vélte. Farkas Ferenc, a Református Kollégium igazgatója elmondta: az, hogy az iskolából harminc gyereket elvágtak, 29 esetben a román írásbelinek betudható, egyetlen végzős írt 4,75-öt matematikából. „A gyerekek bizakodva jöttek ki a teremből. Amióta Kézdin vagyok, ilyent nem láttam. Nem tudom, felületességről van-e szó, vagy egyéb is rejtőzik a háttérben, de az eredmények felháborítók” – adott hangot kételyeinek.
Szülőkkel is szóba álltunk. Bár mindkettőjük gyereke átmenő jegyet ért el a román írásbelin, egyikük úgy döntött, megóvja az eredményt. „A gyerek jobb jegyre számított, mint a nyolcas” – érvelt, míg a másik édesapa lemondott az újrajavításról, bár a lánya úgy vélte, nyolcassal osztályozott dolgozata legalább kilencest ért.
A Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum 86 érettségizőjéből 31-nek sikerült megírni mindenből minimum az ötös dolgozatot, és elérni a hatos átlagot. Fellebbezési jogukkal 22-en éltek, ketten két tantárgyból is nyújtottak be óvást. Románból 19, magyar nyelvből 2, matematikából 2, kémiából 1 diák kérte dolgozata újrajavítását. Cristian Claudiu iskolaigazgató lapunknak elmondta, jobb eredményeket reméltek, és főként a román írásbeli tizedelte meg a vizsgázókat. „Nem feltétlen a sikertelen érettségizők mennyisége aggasztó, hanem az azokra kapott értékelések, ami úgyszintén igaz az ötösön felüli jegyekre is. Realisták kell legyünk, nem sokkal, de azért valamivel többre számítottunk” – tette hozzá.
Kovásznán 14-en fellebbeznek, többségében románból, akik átlagban 3-as és 5-ös közötti osztályzatot kaptak – osztotta meg lapunkkal Becsek Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatója. A fellebbezők között magyar, illetve román nemzetiségűek egyaránt vannak. Az intézményvezető is úgy véli, idén nagyon szigorúan bíráltak a javítók. A megóvott dolgozatokat Szilágy megyében elemzik újra, a végleges eredményeket július 9-én függesztik ki. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 6., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A szomorú valóság sz, hogy ifjaink többsége nem beszéli az állam nyelvét még konyhai szinten sem.Sajnos a gyerekek zömének hiányzik az alapvető szókincs, nem tanul szavakat és amikor olyan helyzetbe kerül, hogy fogalmazást írjon nem tud mert nincs szókincse.Én nem tudom elhinni, hogy az aki tanul és komolyan veszi az nem tud legalább egy ötöst megírni.Ilyen nincs 12 év tanulás után meg a vett órák után.Bocsássanak meg de hát mind voltunk diákok és érettségiztünk románból, volt szóbelink ,írásbelink és az irodalom az nem változik.

    • User
      Dátum: 2018. július 8., 12:43
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Az a gond hogy a „TABLETTAK” vilagaban a gyerekek nem olvasnak es szokincs hianyaban nem tudnak egy tiz mondatbol allo fogalmazast megirni. A TANAR urak pedig nem kotelezik a gyerekeket haziolvasmany olvasasara !!! ES IME ITT AZ EREDMENY !!!

      • User
        Dátum: 2018. július 9., 14:03
        ÉRTÉKELÉS: 6

        A tanárok nem kötelezik olvasásra a diákot, mert sok IX.es diák olvasni sem tud, a rendszer meg megtíltja a tanárnak, h plusz házit adjon. A fejkvóta tényleg ront a helyzeten, de azért engedjék meg a tanárok 90 % a biztos nem hibás az eredményekért! Sokan ingyen megsegítőket is tartottak annak a pár diáknak akik igényelték! A maradék 10% hibájáért pedig az igazgató be kellene dobja a felmondását mindig akad pótlás a seggnyalóikból!!!!

  • User
    Dátum: 2018. július 8., 19:36
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem a dolgozatok javitasaval van a gond hanem azota van gond amiota fejkvotat vezettek be es az iskolak nem gyozik egymast konkuralva minel tobb diakot oda csalogassanak hogy tobb fejpenzt zsebelyenek be, nem szamit az hogy minoseg legyen a MENNYISEG a lenyeg ugyanis azutan jon a PERKA a tanaroknak, az mar nem szamitt hogy tanuljanak a lurkok , egyeb a lenyeg !!!

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 8:12
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nézzen utána, milyen általánossal jutott be kilencedikbe az, aki most érettségizett. Olyan diákok, akik alig csúsztak át az általános nyolc osztályon nem valószínű, hogy utána megtáltosodnak. Inkább az nevetséges hogy líceumnak nevezik az intézményt, ahol a diákok egy komoly iskola hetedik osztályának szintjét sem érik el. Legyen becsületes szakiskola, de hát kit érdekel ma a szakma?