Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Túl nehéz az iskolatáska

Túl nehéz az iskolatáska Kovászna megye

Nem lehet nehezebb 2,5 kilo­grammnál a kisdiákok iskolatáskája – figyelmeztetnek a szakorvosok. Ennek ellenére sokszor a testsúlyuk 15–20 százalékát is cipelik a kicsik.

Az iskolatáska a gyermek súlyának legfeljebb 10 százalékát érheti el – mondta el megkeresésünkre dr. András Gábor Levente gyerekortopéd. – Kisiskolás korban még fejlődnek, alakulnak a csontok és az izomzat, ezért fontos, hogy ne terheljük túl a gyerekek szervezetét, mert ez komoly testi tünetekhez vezethet. Elsősorban gerincferdülést válthat ki, amit később nehéz javítani, de a gyerek rossz testtartást is felvesz, ha többletsúlyt kell cipelnie a hátán – magyarázta az orvos.
Véleménye szerint legjobb lenne, ha a nehéz tankönyveket az osztályban tartanák a kicsik, és csak néhány füzetet, tolltartót és a tízórait vinnék magukkal. – Gondoljunk bele, fél liter víz, tízórai (dobozzal), füzetek, tolltartó és esetleg a tornazsák, máris elérte a súly a 2 kilogrammot, ami a maximális egy 7–8 éves gyerek esetében, amit elbír könnyedén, terhelés nélkül. Ahhoz, hogy a táska ne rontsa a kisgyermek tartását, fontos, hogy jól illeszkedjen, és a terhelést el lehessen osztani, azaz a nehezebb tárgyak kerüljenek a törzshöz közel a táskába – sorolta az orvos.
Kiemelte, a 7–10 év közötti gyerekek testtartására nagyon oda kell figyelni, ezt a tornatanároknak is javasolja, és amennyiben láthatóan aszimmetrikussá válik a váll vagy a lapocka, esetleg a járásukban van valami eltérő, akkor érdemes szakorvoshoz fordulni. Ugyanakkor a rossz tartástól fájhat a nyak, a váll, de akár a fej is. Ezeken a gondokon, amennyiben idejében észreveszik, gyógytorna, sport, a gyermek edzettségének javítása segíthet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 19., 6:24
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A 7-10 éves gyereknek nem kellene 7-8 órát az ergonomikusnak aligha nevezhető iskolapadokban tölteni. Többségük viszont ott ücsörög a tanórák után még 2-3 órát, mert a szüleik dolgoznak. Tornaóra nem heti 1-2 kellene, hanem naponta. A vezetékes víz lehetne akár iható is, a tízórai jöhetne újrahasználható csomagolásban is a műanyag, ízléstelen, de ingyen kapott tízórais doboz helyett. Amúgy a legtöbb kisiskolás nem cipeli a táskáját, mert iskolabusszal jár, vagy a szülők hozzák-viszik autóval.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 19., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: 19

    2,5 kg??? Az enyémek min. 6-7 kg-ot cipelnek. Ha ilyen okosak az orvosok nem lehetne hivatalos átiratban figyelmeztetni a tanügyminisztériumot ??? Különben felesleges szófosásnak tűnik az egész.

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 20., 9:57
    ÉRTÉKELÉS: 4

    1 re elfogultabbak vagyunk. A mi időnkbe is nehez volt az iskolatáska, szüleinknek, nagyszüleinknek méginkább mert fából volt! Mit tanul az a gyerek ha otthon nem ismétel, mert már 0-4 ben meghülyítik a cipeléssel?! Nézzék meg a 9-12.es diákok 1 részét! Van aki retiküllel jár isibe és az is azért,h a cigis doboz ne nyomja az oldalát! Győződjenek meg róla naponta az iskolák előtt!!!