Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Trianonra emlékeztünk megyeszerte

Trianonra emlékeztünk megyeszerte Kovászna megye

Háromszék-szerte emlékeztek tegnap az életünket alapjaiban megváltoztató trianoni diktátumra. Nélkülözhetetlen a belső egység, fogalmazták meg a szónokok.

Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen, az egykori Székely Katonanevelde előtt a Kézdiszéki Székely Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által közösen szervezett megemlékezésen a mindvégig zuhogó eső dacára mintegy száz érdeklődő, köztük a Történelmi Vitézi Lovagrend kézdiszéki állománya, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete tagjai vett részt.

A Szózat eléneklése után Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta, „Trianon ráébresztett, és rá kell hogy ébresszen ma is arra, hogy éppen a belső széthúzás és a határozatlan vezetés eredménye volt a tragikus döntés. Rá kell jönnünk végre, hogy a belső egység nélkülözhetetlen!”. A továbbiakban Babos Abigél az Ismerős Arcok Nélküled című dalát adta elő, Jánosi Zsolt Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét szavalta el, majd az esemény a magyar és székely himnusz eléneklésével és a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget.

 

Az eső sem gátolta a megemlékezést

Kovásznán a vajnafalvi református egyházközség szervezésében emlékeztek Trianonra. Mivel az eső közbeszólt, a református templomban tartották meg a rendezvényt, amin a városvezetés is részt vett. Orbán Judit lelkipásztor felvezetője után Balogh Zoltán református esperes a 7. zsoltárból mondott igét az egybegyűlt közel 90 személynek. A rendezvényt színesítette a belvárosi IKE-csapat zenés összeállítása, illetve Orbán Klára és Csősz Csongor diákok szavalata. Záró imát Péter Arthur plébános mondott. A rendezvény a református templomkertben levő Trianon-emlékmű koszorúzásával zárult. A megemlékezés alatt a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat állt őrt.

 

Nagy-Magyarország legkeletibb részén

Ozsdolai és sárfalvi hagyományőrzők Kovászna és Vrancea megye határánál, a történelmi Magyarország legkeletibb részén emlékeztek tegnap, ahol az ozsdolai Láros Közbirtokosság kezdeményezésére és támogatásával 11 éve egy első világháborús sírt újítottak fel, és állítottak emlékkeresztet az ott elesett magyar katonák tiszteletére. Pál István, az ozsdolai közbirtokosság elnöke lapunknak elmondta, évek óta jár fel egy maréknyi csapat tiszteletét tenni az elesettek emléke előtt.

 

Kemény szavak, igaz vádak: nem lehet örökké gyászolni

Bár Szentgyörgyön az eső a délutáni zápor után még tovább szemerkélt tegnap este, már sokkal bátortalanabbul, így a volt országzászló helyénél zavartalanul emlékezhettek a trianoni diktátum 99 évvel ezelőtti aláírására, amely megtorlások, megaláztatások sorát zúdította az elszakított országrészekben élő magyarságra. A Sepsiszéki Székely Tanács hívására összesereglettek előtt annak elnöke, Gazda Zoltán hosszan sorolta az erdélyi magyarságot ért legújabb sérelmeket, de ő is hangsúlyozta, a közösség erős, ha összezárja sorait.

Beszédet mondott Tatár Imola, az Erdélyi Magyar Néppárt szentgyörgyi szervezetének elnöke, Nagy Gábor, a MPP helyi elnöke, majd Benkő Erika RMDSZ-képviselő szólalt fel. Utóbbi Kemal Atatürkkel példázta, nem mindegy, az országnak milyen vezetői vannak: ő volt az, aki az első világháború után megmentette a Törökországot a Magyarországhoz hasonló sorstól. Izsák Balázs SZNT-elnök a nemzeti régiókért indított törvénykezdeményezés történetéről beszélt, és a polgári kezdeményezés aláírására buzdította a jelenlévőket, Dénes Előd református lelkész pedig emlékeztetett: az „elvégeztetett” után is van élet, az utolsó szó az Istené.

Erőt lehet meríteni abból, hogy e kemény 99 év után is itt vagyunk, annak ellenére, hogy sokan próbáltak ez ellen tenni – ez volt a felszólalók közös gondolata. Az eseményen a művészeti líceum diákja, Mátis Andrea énekelt, Tomsa Johanna (Mikes Kelemen Líceum) verset mondott. A megemlékezés a magyar és székely himnusszal zárult.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük