Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is emberhiány van

Továbbra is emberhiány van Kovászna megye

Kivesézték a megyei tanács csütörtöki rendes ülésén a leendő baróti tűzoltóállomás ügyét, ami azért vált időszerűvé, mert kedden adják át.

Az online gyűlésen részt vett Adrian Simtea, a katasztrófavédelem megyei vezetője is, aki elmondta, két tűzoltóautót és egy rohammentőt helyeznek készenlétbe Baróton, ám ez azt is jelenti, hogy Szentgyörgyön ennyivel kevesebb jármű lesz, és személyzetük is megérzi az áthelyezettek hiányát, egyébként is 10%-kal kevesebben vannak, mint szükséges. Egyúttal arra biztatta a környékbeli fiatalokat, jelentkezzenek a kilenc hónapos képzésre, amit a Prahova megyei boldești-i tűzoltó altiszti iskolában lehet elvégezni.

Hirdetés
Hirdetés

Fazakas Péter megyei tanácsos felrótta a parancsnoknak, hogy a nyitásra készülés időszakában is kereshettek volna már személyzetet, de kiábrándító választ kapott: az elmúlt években a képzésre jelentkező fiatalok vagy a pszichológia és fizikai képesség próbán buktak el, vagy az azt követő elméleti (matematika) vizsgán. Így tavaly 13 jelöltből egyet sem sikerült felvenni.

Tamás Sándor tanácselnök is igazolta, évek óta tájékoztatják a középiskolásokat, rendszeresen felvetik a gondot a polgármesteri találkozókon is. Most is arra biztatta a fiatalokat, pályázzák meg a tűzoltóállásokat, nemcsak a maguk, hanem a helyi közösség érdekében is.

A Barót város, Bacon, Bölön, Bardoc, Nagyajta, Vargyas községek és a megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) öt éve társult azért, hogy létrejöjjön az ISU erdővidéki munkapontja. A 600 ezer lejes költségvetésből megvalósítandó munkaponthoz a megyei tanács 300 ezer lejjel járul hozzá. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások