Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is a szemetelés zavaró

Nincs kirívó, elszörnyülködtető mértékű környezetszennyezés Háromszéken, de még mindig szép számban akadnak olyan felelőtlen személyek, akik miatt veszélybe kerül a környezetünk, a védett területek – derült ki a Kovászna megyei környezetvédelmi felügyelőség vezetőjével folytatott, legutóbbi beszélgetésünk során.

Hirdetés
Hirdetés

A háromszéki környezetvédelmi felügyelők idén január első- és július utolsó napja közötti időszakban nem kevesebb mint 68 szabály-, törvénysértés miatt szabtak ki bírságokat, ezek összege meghaladta a 600 ezer lejt. A bírságok mellett 5 egységnek is felfüggesztették a működését, illetve egy alkalommal a szabálysértő haladékot kapott mindaddig, amíg nem orvosolta az azonosított gondokat.

– Idén is, akár a korábbi években, a legtöbb fejtörést a hulladékok szabálytalan helyeken való elhagyása, a szabálytalan hulladék­égetés, illetve a nyomon nem követett hulladékelszállítás okozta – avatott be Lucian-Florin Cândea, a megyei környezetvédelmi őrség főfelügyelője.

Rámutatott, hogy számos település határában akadtak szabálytalanul leürített hulladékra. Olyan esetekben, ahol nem sikerül azonosítani a tettest, a hivatalokat terheli a hulladék eltakarításának költsége. Szerencsére számos település vezetősége rájött, hogy térfigyelő kamerák felszerelésével könnyebb azonosítani a tetteseket, így egyre népszerűbb ezen eszközök alkalmazása.

További gondot okoztak idén a felügyelet nélkül hagyott tarlótüzek is, amelyek a továbbterjedés veszélye mellett számos állatra, talajon fészket rakó madárra végzetesek.

Jelenleg is zajlik egy, a természetvédelmi területeket védeni hivatott program, ennek keretében tájékoztatással próbálják megelőzni, hogy az emberek hulladékkal terítsék be ezeket a helyszíneket, illetve tűzvédelem szempontjából is zajlik felvilágosító kampány.

Cândea elmondta, hogy az évek során javult a helyzet, de a mélyszegénységben élő negyedekben továbbra is nehéz kezelni a szabálytalan hulladékelszórást, hiszen az itt élők „menekülnek” a szemét­elszállításra kötött szerződések-, ezek törlesztése elől, de a hulladék az termelődik. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük