Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Toboroz az USR

Toboroz az USR Kovászna megye

Kedd reggel iktatta a Bűnözők nélkül a közhivatalokban címet viselő kezdeményezés Háromszéken összegyűlt aláírásait a Mentsétek meg Romániát Szövetség megyei képviselete. A kezdeményezők elégedettek az összegyűlt aláírásokkal, és folytatják a munkát helyi szinten is.
Kovászna megyében összesen 3003 aláírást gyűjtöttek össze a politikai alakulat képviselői, ebből a legtöbbet (2080-at) Sepsiszentgyörgyön, de régiókra osztva inkább a román települések (Bodzavidék) voltak a legaktívabbak – mondta Dulányi Szidónia, az USR sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. „Ahhoz képest, hogy Kovászna kis megye, jó aránynak tartjuk az összegyűlt aláírások számát, mellyel mi is hozzájárultunk az országos egymillióhoz. Ez is azt jelzi, hogy a háromszéki emberek is vágynak a változásra, és véleményünk szerint a jelenlegi politizálást egy erkölcsös és a minket körülvevő mindennapi realitás felé irányuló politizálással kell felváltani” – fogalmazott.
Az elnök kiemelte: az alkotmány módosítását célzó polgári kezdeményezés célja, hogy ne legyenek megválaszthatók a helyi közigazgatási szervekbe, a képviselőházba, a szenátusba és Románia elnökének, bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt állampolgárok, amíg esetükben nem áll fenn az ítélet következményeit megszüntető helyzet. A Bűnözők nélkül a közhivatalokban mozgalom alapját egy polgári kezdeményezés képezi, melynek célja a jogerősen elítélt állampolgároknak közhivatali tisztségek betöltésétől való eltiltása az állami intézményeknél.
Az alakulat következő kezdeményezése az Új embereket a politikába címet viseli, melynek célja, hogy fiatalokat is bevonzzanak a politikai életbe, olyanokat, akik a különböző területeken reformálnák meg azt helyi és az országos szinten. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások