Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több új utca kap ma nevet

Több új utca kap ma nevet Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy tanácsának mai ülésén több eddig nevenincs utca, illetve egyéb intézmény, tér nevének elfogadtatása szerepel a napirenden, várhatóan ennek nem lesz akadálya.

Az elnevezéseket a helyi önkormányzat illetékes bizottsága javasolja, és a prefektúra mellett működő, Kovászna megyei névadó bizottság hagyja jóvá – vagy nem.

Ha a helyi tanácsosok jóváhagyják, nincs akadálya annak, hogy az eddig Sepsi Arénaként ismert létesítmény ezután hivatalosan is viselje ezt a nevet, az uszoda pedig a Román Vilmosét, valamint hogy a Lázár Mihály és a Széna utca kereszteződésében levő tér Zelenák József evangélikus esperes javaslatára Lutherről legyen elnevezve. A kis tér címére csak az evangélikus templom lesz bejegyezve, az ott lakók címe változatlan marad. A kilyéni közösség kérésére az ottani elemi iskola Mánya Béla nevét veszi fel.

A Fortuna park új tömbházai előtti sétány a Fortuna nevet kapja, a Forrás utca délkeleti végén levő utca pedig Imreh Istvánét. A Temető utcai kis park (a katolikus temető és a Park szálló között) Újvárossy József kert néven fog szerepelni a várostérképen, a Borvíz utcával párhuzamosan futó utcát ezután a Víztartály utcaként ( Rezervorului) emlegethetjük, a Cigaretta és a Patak utca között pedig Görbe utca (Strâmba) néven regisztrálják az illető útszakaszt. A Farm utcára merőlegesen futó utca a Körtefa (Părului) nevet kapja.

Hirdetés
Hirdetés

Nem fogadta el a prefektúra mellett működő, Ioan Lăcătusu által elnökölt bizottság a Székely szabadság tere elnevezést, amelyet a Turul tér kapott volna. Indoklásuk értelmében van már a városnak egy Szabadság tere, az új név pedig egy több etnikumú városban diszkriminálná a többi közösséget, vagyis Roma vagy Román szabadság tereket is kellene létesíteni. Meglepő módon azt sem hagyták jóvá, hogy Gelu Păteanuról nevezzék el a Sombori Salamon Sándor és a Román hadsereg útja közötti utcát, mert az illető „nem tett semmi érdemlegeset, amivel kiérdemelte volna, hogy utcát nevezzenek el róla. Gelu Păteanut a magyar írók és költők közössége pedig irodalmunk barátjaként, kiváló fordítóként, a két nemzet közötti hídépítőként ismeri, többek között Mikes Kelemen Törökországi leveleit is átültette román nyelvre.

A mai tanácsülés napirendjén szerepel az Oltmező utca rendezési tervének elfogadása is, ezt követően pedig várhatóan megadják a bontási, illetve építési engedélyt a volt Multitrans telephelyre nagyáruház-komplexumot tervező befektetési alapnak is. Tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester kifejtette, bár a kis üzletek, helyi kereskedők pártján áll, kénytelen ideengedni a multikat, ha a szentgyörgyiek sokasága most is arra szánja az idejét, hogy Brassóba bemenve ott költse el a pénzét. Jobb, ha abból a város költségvetése is részesül, valamint helyi munkahelyek is létesülnek – vélte –, a kisvállalkozásokat pedig továbbra is segítik a de minimis támogatásokkal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 31., 17:58
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Víztartály utca! Kész röhej, nem lehet megkérdezni valakit, hogy mi a neve annak a környéknek? Legyen akár bikás-dűlő, vagy tehenész- lejtő, bárány-oldal, akármi, de ne ilyen rezervorului baromság! Töketlen banda!

  • User
    Dátum: 2019. május 31., 23:32
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az utcák elnevezése egy meddő vetélkedés, a városatyák mindenhol azt gondolják, hogy szellemességük bizonyítékát terjesztik, közben elég sokszor szegénységi okmányuk lesz abból. Mindenképp közérthető utalást kellene találniuk.